„Ki kell várnunk az időt”
2015. május 21-én – a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a KMKSZ szervezésében – Beregszászban is megemlékeztek a nevezetes történelmi eseményről.
Az ünnepség kezdetén – Pirigyi Gergely hagyományőrző tárogatómuzsikája mellett – a Kossuth téren felállított színpadra vonultak a Salánki Hagyományőrző Íjászkör kuruc egyenruhás tagjai, majd vezetőjük, Kész Barnabás felidézte, hogy 1703 tavaszán Esze Tamásék a lengyelországi Brezán várában felkeresték II. Rákóczi Ferencet, felkérve őt a megindítandó szabadságharc vezetésére. A fejedelem pedig nemcsak elvállalta, hogy a kurucok élére áll, hanem át is adta Eszének a harcba hívó Brezáni pátenst, valamint több Rákóczi-zászlót, meghagyta viszont, hogy az utóbbiakat ne bontsák ki addig, míg a Lengyelországban felfogadandó segédhadakat magához nem véve, parancsot nem ad rá. A türelmetlen kurucok azonban május 21-én, Tarpán, Mezőváriban és Beregszászban mégis kibontották a lobogókat. Kész Barnabás ezután felolvasta a híres pátenst, majd az íjászkör tagjai – a 312 évvel ezelőtti zászlóbontásra emlékezve – meglengették a Rákóczi-lobogókat.
Ezt követően Pallay Katalin, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet tagja köszöntötte a megjelenteket, köztük Darabos Józsefnét, a magyarországi, Tolna megyei Bátaapáti polgármesterét, az ottani Aranyfácán Néptáncegyesület vezetőjét, dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét, Barta Józsefet, a KMKSZ alelnökét és a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, valamint Molnár D. Istvánt, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnökét.
A köszöntések után dr. Orosz Ildikó lépett a mikrofonhoz, aki köszönetet mondott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetnek azért, hogy három évvel ezelőtt hagyományt teremtett a zászlóbontásokról való megemlékezéssel. S bár Tarpán nem tudunk zászlókat bontani, mert közöttünk húzódik az államhatár, Mezőváriban és Beregszászban sort keríthetünk az ünnepségekre. A felszólaló kitért rá: Esze Tamásék talán azért bontották ki a lobogókat május 21-én, mert éppen vásárnap volt, s így sokan hallhatták Rákóczi kiáltványát. Felidézte a 312 évvel ezelőtti beregszászi vásárt, s azt, hogy a császári helyőrség katonái, a gyenge forgalmat látva, meglepődtek: milyen vásár az, ahol nem árusítanak, és nem vásárolnak. Az elszegényedett, elkeseredett emberek azt válaszolták: azért ilyen a vásár, mert lassan nincs mit eladni és megvenni. Dr. Orosz Ildikó pedig megjegyezte: a helyzetünk lassan hasonló az akkorihoz… Majd beszélt Rákócziról, önfeláldozó hazaszeretetéről, a nemzeti eszmények melletti elkötelezettségéről, illetve abba vetett hitéről, hogy a magyarság talpra állhat. Végezetül pedig arra figyelmeztetett, hogy amint Rákóczi mondta Esze Tamáséknak, várják ki a megfelelő időt a zászlóbontásra, nekünk is meg kell várnunk a megfelelő pillanatot, amikor cselekedhetünk…
Az elnök asszony szavait követően Darabos Józsefné szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy a néptáncegyesület 1998-ban alakult meg, s nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy részt vehetnek ezen a szép ünnepségen, melyen dél-dunántúli, sárközi táncokat mutatnak be. Majd a színpadra perdültek a táncosok, és nagyszerű produkcióval szereztek örömöt a közönségnek.
Bemutatójuk után a résztvevők átvonultak Esze Tamás szobrához, mely mellett a Salánki Hagyományőrző Íjászkör állt díszőrséget, s a Rákóczi-főiskola, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a KMKSZ, valamint a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet képviselői megkoszorúzták az emlékművet. Az Aranyfácán Néptáncegyesület táncházat szervezett, este pedig – az Arany Páva étteremben – folkkocsma zárta az ünnepséget.
Lajos Mihály
