Az Európa-liga-döntős elleni döntetlennel zárt a Hoverla

Labdarúgás

2015. június 3., 08:31 , 751. szám

A 26. fordulóval befejeződött a minden eddigieknél több gonddal terhelt ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2014–2015-ös küzdelemsorozata. Az utolsó játéknapot a döntetlenek fordulójának is lehet nevezni.

Bravúrosnak számító döntetlennel búcsúzott az ungvári Avangard stadionba kilátogató közel félháznyi nézőközönségétől a Hoverla, bár az utolsó bajnokira kíváncsi több mint 4 ezer néző nagy része most elsősorban a pár nappal korábban Európa-liga-döntőt játszó Dnyipróra volt kíváncsi. Igazi tétje a találkozónak csupán a vendégek számára volt, hiszen Dnyipro-siker esetén – valamint abban az esetben, ha a Sahtar utolsó meccsén vereséget szenved a Kárpátitól – még Miron Markevics együttese is odaérhetett volna a BL-selejtezőt jelentő 2. helyre.

Nos, Kijevben a Sahtar hamar kétgólos előnybe került, és úgy nézett ki, hogy már csak a győzelmének aránya lehet kérdéses a lembergiekkel szemben. A második játékrész elején azonban lábra kapott a Kárpáti és 2-2-re egyenlíteni tudott, sőt, még a győztes találatra is volt esélye. Mindeközben Ungváron a Dnyipro játszott ugyan fölényben, de a remek napot kifogó, és a forduló válogatottjába is bekerülő Koval kapus bravúrjainak köszönhetően a hazai együttes még úgy is meg tudta őrizni a gól nélküli döntetlent, hogy a vendégek mestere a második játékrész elején az addig pihenőt kapó Konopljankát és Rotanyt is bevetette a győzelem reményében. Végül, mindkét helyszínen maradt a döntetlen.

Eredmények: Ungvári Hoverla–Dnyipro 0-0, Voliny Luck–Metalurg Donyeck 1-1, Zorja Luhanszk– orszkla Poltava 1-1, Dinamo Kijev–Metalurg Zaporizzsja 2-2, Illicsivec Mariupol–Olimpik Donyeck 4-1, Sahtar Donyeck–Kárpáti Lviv 2-2. A Csornomorec Odessza–Metaliszt Harkiv találkozót biztonsági okokból nem játszották le.

Bajnoki címet szerzett, és a Bajnokok Ligája főtáblájáról kezdheti a nemzetközi kupaszereplést a 66 ponttal első Dinamo Kijev. Második, és BL-selejtezős az 56 pontos Sahtar Donyeck. Az 54 ponttal harmadik Dnyipro, 45 ponttal negyedik Zorja, illetve a 42 ponttal ötödikként záró Vorszkla Poltava az Európa-ligában állhat majd rajthoz.

Az Ungvári Hoverla 19 ponttal a bennmaradást érő 12. helyen végzett. Vjacseszlav Groznij csapata a mérkőzéseinek a felét (13) elvesztette, és 10 döntetlen mellett mindössze háromszor tudott nyerni. Jelen állás szerint a 15 pontos Kárpáti Lviv, illetve a 14 pontjával sereghajtó Illicsivec Mariupol búcsúzik majd az élvonaltól.

(tamási)