Szólt a fülemüle Kárpátalján!

2015. június 3., 08:56 , 751. szám

Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – mondta Kodály Zoltán.

Május 31-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által életre hívott Szól a fülemüle – I. kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató nagy sikerrel debütált. Kárpátalja ifjú generációja ezen a napon arról tett bizonyságot, hogy az elődök kultúráját igyekszik megtartani, s a lehető legmagasabb színvonalon ápolni és továbbadni.

A tehetségkutató döntőjét két elődöntő előzte meg Beregszászban és Tiszaújlakon, ahol közel 400 gyerekből választották ki a legjobb 80 továbbjutót, akik összemérhették tehetségüket.

A 31 produkcióból a zsűri 12-t juttatott a döntőbe. A továbbjutók május 29–30-án „edzőtáborban” vettek részt, ahol magyarországi és kárpátaljai szakemberek foglakoztak az ifjú tehetségekkel.

A verseny ötlete dr. Orosz Ildikóé, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökéé, aki mint mondta: „Az ötlet még 1991-ben megszületett, de bő húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megfelelő helyi szakmai vezetőkkel és szervezőkkel megvalósuljon.”

A hagyományápoló zenekarok, néptáncosok versenyére 7 és 14 év között bárki nevezhetett 2015. április 15-ig. Nevezni az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval lehetett. A tehetségkutatóra négy kategóriában várták a nevezéseket: szólótánc/táncospár kategória, néptáncegyüttes kategória, hangszeres együttes kategória és szólóhangszer kategória.

A Szól a fülemüle döntőjét a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban tartották. Az ünnepélyes döntő – és egyben gála – igen magas szervezési színvonalról tanúskodott.

A zsűrit olyan neves emberek alkották, mint Pál Lajos, a zsűri elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, Artisjus- és Európa-díjas népzenész, Pál Katalin, karnagy, zenetanár, a 20 éve működő Tiszapéterfalvai Népzene és Néptánc- és Kézművestábor vezetője, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett pedagógus, Vámosi István, a Debreceni Népi Együttes felnőtt és gyermekcsoportjának koreográfusa, Csontos Anna, a Debreceni Népi Együttes gyermekcsoportjának koreográfusa, Péter Tamás, a Kecskeméti Kodály Zoltán művészeti iskola tanára, a Szalonna és bandája tercprímása.

A gálát a Debreceni Népi Együttes Pulykakakas utánpótláscsoportjának magas szintű, színvonalas előadása nyitotta gömöri táncokkal. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. RFKMF elnöke, Faragó László, Magyarország beregszászi konzulja, Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója, Futó Zsolt és Garay Éva, a Békéscsabai I. Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozó szervezői.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója,Váradi Natália megnyitva a döntőt, köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette a versenykiírást és az elődöntők eredményeit. Beszédének kezdetén köszönetet mondott Pál Katalinnak és Pál Lajosnak, a tehetségkutató fővédnökeinek. Majd megköszönte a magyar kormánynak a támogatást. Ezt követően Orosz Ildikó köszöntötte a jelenlévőket, felelevenítve az eseményeket a KMPSZ megalakulása óta, kezdve a tantárgyi vetélkedők sorától, egészen a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány megalakításáig.

Faragó László konzul köszöntőbeszédében hangsúlyozta a verseny lényegét, miszerint a versenyzés tartást és kitartást ad.

Az ünnepélyes megnyitót követően Váradi Natália átadta a szót a verseny szakmai vezetőjének, Váradi Enikőnek, aki tájékoztatta a jelenlévőket a verseny pontos menetéről.

Minden műsorszámot követően a zsűri értékelte a produkciókat. S az utolsó versenyprodukció után közös finálé zárta a gálát, hiszen a kétnapos „edzőtábor” alkalmával a kárpátaljai versenyzők és a debreceni vendégegyüttes közös műsorszámot is készített mindenki legnagyobb meglepetésére. A résztvevők a nagy záróvigasságon szatmári muzsikával és táncokkal búcsúztak a nézőktől.

A Szól a fülemüle tehetségkutató verseny kétnapos felkészítő táborának és döntőjének főzenekara, a műsorszámok talpalávalójának biztosítója a Sodró Együttes volt.

A zsűri döntése értelmében a 4 kategória győztesei az alábbiak lettek: hangszeres szólista kategória: Puffler Zsolt, (harmonika); zenekarok/hangszeregyüttesek: a Nagypaládi Művészeti Iskola citeraegyüttese; szólótánc/egyéni fiú, táncospárok (fiú-lány): Takács Ákos és Szilágyi Nóra; néptáncegyüttesek: a kisgejőci néptánccsoport.

A Szól a fülemüle tehetségkutató győztesei számára számtalan felajánlás érkezett, melyek értelmében hazai és külföldi táborokban, fellépéseken vehetnek részt.

− nyári táborozási lehetőség Zánkán a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából;

− fellépési lehetőség a KurucFeszten július 12-én a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében;

− táborozási lehetőség a Nagyberegi népzenei és néptánctáborban (július 27–augusztus 1.);

− táborozási lehetőség péterfalvai népzenei és néptánc és kézműves táborban (július 5–12.);

− fellépési lehetőség a IV. Kárpátaljai Tehetségnapon június 6-án, Beregszászban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében;

− bemutatkozási lehetőség a Nemzeti Érték fesztiválon 2015. augusztus 8-án, Beregszászban az Amfiteátrumban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében;

− részvételi lehetőség Békéscsabán július 3–5. között a Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozón;

− részvétel Csíksomlyón október 4–6. között Varga Sándor, az 5. Székelyföldi Verstábor vezetője jóvoltából.

A Debreceni Népi Együttes különdíjában részesült a Hímes néptáncegyüttes, a Kisbokrétás néptáncegyüttes, Orosz Gabriella, az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola néptánccsoportjának táncosa (a legmosolygósabb táncos), Katona Veronika, a Hímes néptáncegyüttes tagja (a legjobb énekhang). Ugyancsak a Debreceni Népi Együttes jóvoltából értékes édességcsomagot vehetett át minden versenyző.

A tehetségkutató az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával jöhetett létre.

E.V.