Ukrán–lengyel vb-selejtező Ungváron

Kézilabda

2015. június 3., 08:41 , 751. szám

Nem a legjobb előjelekkel várhatja az Ungváron szombaton sorra kerülő Ukrajna–Lengyelország női kézilabda-vb-selejtezőt Borisz Petrovszkij, az ukrán válogatott élére nemrég kinevezett szövetségi kapitány.

Az utolsó bajnoki fordulókban az Ungvári Kárpátit is irányító tréner lapunknak elmondta, a válogatottságot már korábban lemondó Manaharova után több húzóember is ,,ugyanerre készül”, ráadásul többen is sérülés miatt nem állhatnak a rendelkezésére, így Suckaja és Podpalova sem lesz bevethető. Az sem számít túl biztató jelnek, hogy az ukrán keret csak néhány napot készülhet együtt a topbajnokságokban szereplő, és már legalább két hete erre az eseményre készülő vendégekkel szemben.

Az ukrán válogatott egyébként szerdán Székesfehérváron, a Magyarországon edzőtáborozó Japán ellen tartja a főpróbát a szombati vb-selejtezőre, majd azt követően Ungváron folytatja a felkészülést a lengyelek ellen. A bajnoki ezüstérmes Ungvári Kárpátiból egyébként jelen állás szerint Lezinszka, Voronova, Kompaniec, Kilcs, Mihovics és a kapus Jablonszka is tagja a kibővített keretnek, az majd csak pénteken dől el, hogy közülük kiket nevez a kapitány a Lengyelország elleni keretbe.

A mostani vb-selejtező azért is bír nagy fontossággal, mivel a párharc győztese ott lehet a decemberi, olimpiai kvalifikációs dániai világbajnokságon.

Az Ukrajna–Lengyelország női kézilabda-vb-selejtező első mérkőzését szombaton az Ungvár melletti Börvinges Arénában rendezik 17 (k.-e. i. sz.) órától.

(tamási)