Mérsékelt ukrán teljesítmény Ungváron

Kézilabda

2015. június 10., 08:30 , 752. szám

Már az első, Ungváron rendezett párharc után eldőlni látszik a továbbjutás kérdése az ukrán–lengyel női kézilabda-vb-selejtezőben, amelyet végül is nem a megyeszékhely melletti börvingesi Kárpáti Arénában rendeztek meg, hanem az ungvári Junyiszty Sportcsarnokban.

A váltásra azért került sor, mert az európai kézilabda-szövetség illetékesei szerint a Junyisztyban jobbak a körülmények, illetve több néző is befér a csarnokba.

Sajnos, nem ezen múlott a találkozó kimenetele, hanem azon, hogy a Borisz Petrovszkij vezette ukrán nemzeti együttes rendkívül nagy hibaszázalékkal, idegesen, az összeszokottság hiányában játszott, így nem hogy előnyt nem tudott szerezni a lengyelországi visszavágóra, hanem sima vereséget szenvedett az amúgy közepesen teljesítő vendégekkel szemben.

A válogatott élén nemrég Leonyid  Ratner mestert váltó Borisz Petrovszkij a mérkőzés előtti sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a címeres mezben való szereplés lehetőségét már korábban lemondó Manaharova és Simkute példáját az a Bahareva is követte, aki a szlovák színeket választotta az ukrán helyett, míg Podpalova és az amúgy Lengyelországban légióskodó Belmasz testvérek pedig sérülés miatt nem állhattak a rendelkezésére. Az ellenfél soraiban a nemrég a Buducnosttal BL-győzelmet szerző Byzdra számított a legnagyobb névnek, de hiányzók itt is voltak: a BL-csapatokban edződő Kudlac és Woitas sérülés miatt nem szerepelhetett.

A Junyisztyban telt házat jelentő 800 néző előtt Glibko révén a hazaiak szerezték az első találatot, de ekkor még nem gondolhattuk, hogy 1-0-nál vezet utoljára az ukrán válogatott. Az első félidő után 14-8-ra vezettek a vendégek, akik a második 30 perc során amolyan takaréklángon játszva is tartani tudták ezt az előnyt a rendkívül sok hibával, ötlettelenül játszó hazaiakkal szemben, így végül 24-18 arányú lengyel siker született.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Borisz Petrovszkij, a hazaiak mestere az összeszokottságot hiányolta, és elsősorban ennek tulajdonította a csalódást jelentő játékot és eredményt.

Szintén az összeszokott csapatjátékot és a gyenge szélsőjátékot hiányolta az ukránok teljesítményéből a mérkőzést a helyszínen végigszurkoló Hecko Nyina, egykori kiváló olimpiai bajnokunk, aki kapusszemmel is értékelve a találkozót elmondta, hogy sajnos az ukránok hálóőre, Timosenkova is rossz napot fogott ki szombaton.

,,A hazaiak játékán nagyon látszott, hogy csak néhány napot készülhettek együtt, nem volt vezéregyénisége, irányítója az együttesnek, a széleken pedig egyáltalán nem voltunk veszélyesek az ellenfél kapujára – sorolta észrevételeit Nyina Romanovna. – Nagyon érződött a sérült Podpalova hiánya, és kellemetlen meglepetés volt számomra Nyikolajenko és Borscsenko gyenge teljesítménye, akik ketten együtt is csak két gólra voltak képesek.”

A mérkőzést a helyszínen szurkolta végig a Kárpátival korábban kétszeres ukrán bajnok, napjainkban pedig az NB I.-es Vácot erősítő Balog Judit, aki szintén többet várt az ukrán válogatottól. ,,Sajnos, csak Umanec, Hlibko és a 6 gólig jutó Horilska nyújtotta a tőle elvárható teljesítményt, a többiek sok hibával, idegesen játszottak. Ezek után valóban hatalmas bravúrra lenne szükség a párharc megnyeréséhez” – mondta lapunknak Judit.

A lengyelországi visszavágót június 14-én,vasárnap rendezik, a párharc győztese ott lehet a decemberi, olimpiai kvalifikációs dániai világbajnokságon.

(tamási)