Magyarország mindenben támogatja Ukrajnát integrációs céljainak elérésében

2015. június 12., 08:54 , 753. szám

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtökön hivatalában fogadta Volodimir Csubirkót, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét, valamint Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét.

Az egyeztetés során az államtitkár kifejezte a magyar kormány elkötelezettségét az ukrán–magyar külgazdaság közös fejlesztésének megvalósítása iránt, különösen a közlekedés és vízgazdálkodás területén.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy egy erős Ukrajna Magyarország kiemelt érdeke.

Magyarország és Kárpátalja szorosabb fizikai összekapcsolása közös gazdasági érdek. „Következésképpen számos új határátkelő megnyitását tervezzük, amelyek közül elsőként a Nagyhódos–Nagypalád közötti kapcsolatot nyitjuk meg. Emellett előirányoztuk több új, a helyi közlekedési igényekhez igazított Tisza-híd létesítését is” – hangsúlyozta az államtitkár.

Magyar Levente kérte ukrán tárgyalópartnerét, hogy a közelgő közigazgatási reform kapcsán vegyék figyelembe az ukrajnai magyar lakosság érdekeit is.

Az egyeztetést követően a delegáció a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos által szervezett szakértői műhelyülésen vett részt. A rendezvény a Duna Régió Stratégia végrehajtásában résztvevő ukrán megyék számára átfogó információkat nyújtott a számukra elérhető finanszírozási lehetőségekről, elsősorban vízminőségi és közlekedési projektek vonatkozásában.

Az ülésen részt vettek az ukrán Regionális Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium tisztviselői, az érintett ukrán megyék delegáltjai, Kárpátalja magyar városainak polgármesterei, az Európai Beruházási Bank, az EXIM Bank és a Duna Stratégia szakértői.

Köszöntőjében Joó István miniszteri biztos kiemelte, hogy Magyarország a Duna Régió Stratégia keretében is mindent megtesz a stratégiában részt vevő nem EU-tagállamok, így Ukrajna integrációs törekvéseinek támogatásában. A miniszteri biztos továbbá hangsúlyozta, hogy Ukrajna jelenlegi nehéz helyzetében is vannak elérhető források, amelyek segítségével az ukrajnai fejlesztési elképzelések megvalósíthatók.

(Külgazdasági és Külügyminisztérium/Kárpátalja)