„Több mint fesztivál” mottóval szervezik a 26. Tusványost

2015. június 17., 10:16 , 753. szám

Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány „Több mint fesztivál” jelszóval szervezi meg a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos), melyre július 21. és 26. között kerül sor a székelyföldi Tusnádfürdőn.

Sándor Krisztina az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programjainak a koordinátora elmondta, az idei szabadegyetem előadásai a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaság kérdéseit helyezik előtérbe, de szó esik majd a korrupció kérdéséről is. Idén is számítanak Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétére és előadására, és jelen lesz a táborban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, továbbá Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

A szervezők minden évben törekszenek arra, hogy rangos román előadók is eljöjjenek a táborba, azonban azt tapasztalják, hogy évről évre azok jönnek, akik ettől függetlenül is nyitottak a román–magyar párbeszédre, akiket a rendezvény által szeretnének megszólítani, azok rendre távol maradnak. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy „ami nem megy, azt nem kell erőltetni”.

A programfelelős megemlítette, a szabadegyetem az autonómiáról tartandó kerekasztal beszélgetés dél-tiroli, baszk és katalán résztvevői által nyer nemzetközi jelleget. Hozzátette, erdélyi magyar–magyar párbeszédre is sor kerülhet a rendezvényen, valamennyi magyar politikai szervezet képviselőit szívesen látják.

Fancsali Barna MIT-elnök, a Tusványos erdélyi főszervezője azt tartotta a legfontosabb újdonságnak, hogy idén az érdeklődők beléptetőrendszeren keresztül juthatnak a tábor területére. A 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt (1050 forint) kell fizetniük a belépésért. A heti belépő 70 lejbe kerül.

A főszervező elmondta, a rendszer bevezetése elsősorban a kiskorúak biztonságát szolgálja. Ők más színű karszalagot kapnak, amellyel nem szolgálhatók ki cigarettával és szeszes italokkal a tábor területén. Hozzátette, a beléptetőrendszer azt is lehetővé teszi majd, hogy megszámolják a látogatókat. Megjegyezte, a tábor mintegy 15 ezer ember befogadására alkalmas, és várhatóan nem lesz több belépni vágyó.

Popa Ilona MIT-alelnök, a tábor programfelelőse elmondta, esténként a nagyszínpadon olyan fellépőknek tapsolhat a közönség, mint Ferenczy György és a Rackajam, Nagy Feró és a Beatrice, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, az Anna and the Barbies, valamint a Heven Street Seven.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)