Akarat, erő, hit

Fancsikai Ifjúsági Nap

2015. július 8., 10:08 , 756. szám

Több mint húsz év után először került sor nagyobb közösség számára megrendezett eseményre a nagyszőlősi járási Fan­csi­kán. A július 5-én a helyi magyar óvoda udvarán megrendezett Fancsikai Ifjúsági Nap az ifjak és a helyiek több korosztályát kívánta megszólítani.

A nap megnyitóján elsőként a rendezvény főszervezője, Pojdák Ferenc köszöntötte a jelenlévőket. Emlékeztetett: Ukrajna függetlensége óta nem volt hasonló rendezvény a településen. Most pedig kettős céllal került megrendezésre, hiszen a fiataloknak szóló lehetőségek mellett egy alakuló ülés is a nap részét képezi majd: a helyi fiatalok kezdeményezték ugyanis, hogy helyileg is alakuljon meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) helyi alapszervezete, melynek kezdetét is jelenti a találkozás, a beszélgetés, amelyre jó lehetőséget kínál az ifjúsági nap. Ennek értéke a magyarság végvárát jelentő településen, ahol, sajnos, 1993 óta nincs magyar oktatás, különösen fontos. „Ahol van kezdeményezés, ott van akarat. Ahol van akarat, ott van erő. Ahol van erő, ott van hit.”

Barta József, a KMKSZ alelnöke, Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntőjében a jelenlegi gazdasági-politikai helyzet és a szülőföldünkön való megmaradás kapcsolatáról szólt. Bár a háborús események tőlünk távol zajlanak, mégis kihatással vannak életünkre a katonai mozgósítás, valamint az életszínvonal romlása miatt. Pozitív jövőkép híján sokan vándorolnak el az országból, és amíg Európa országait a bevándorlás problémája foglalkoztatja, addig Ukrajnára és Kárpátaljára nézve a kivándorlás nagy mértéke jelent veszélyt. Azok közül, akik elmennek, sokan nem térnek már vissza Kárpátaljára. Ezért a kárpátaljai magyarság szülőföldön magyarként való megmaradása pillanatnyilag nemzetpolitikai stratégiai cél, mindannyiunk közös ügye. Ezen dolgozik a KMKSZ, Magyarország kormánya a szülők, gyerekek, pedagógusok támogatásával, és ezen kell dolgoznia mindenkinek, akinek fontos a szülőföldön való megmaradás. De a jövő egyedül rajtunk áll, mi döntjük el, hogy felvállaljuk-e ezt a nehéz helyzetet, vagy elmegyünk. Utóbbi lehetőséget, sajnos, főként a fiatalok és a szakképzett emberek választják. A KMKSZ ISZ-nek ezért különösen fontos és nehéz feladat jutott. Missziója van a kárpátaljai magyarság megmaradásában. Segítenie kell megteremteni a pozitív jövőképet, rámutatni, hogy érdemes itt maradni, itt alapítani családot, itt építeni a jövőt. Ezt kívánja Isten is, aki nem véletlenül teremtett bennünket ide. „Mindenkinek küldetése van. Feladatunk az, hogy megtaláljuk ezt a küldetést, megpróbáljuk elvégezni azt” – hangsúlyozta a KMKSZ alelnöke. Végezetül minden jelenlévőt arra biztatott, hogy megmaradásunk érdekében adják magyar iskolába gyermekeiket.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke örömmel üdvözölte annak tényét, hogy a helyi fiatalok érdeklődnek az ifjúsági szervezet és annak céljai, elvei iránt. Hiszen a fiatalok is tehetnek, és tenniük is kell a magyar közösség megmaradásáért. Panaszkodni amiatt, hogy valami nincs, könnyű dolog, de ha nem lesz olyan, aki tesz valamit egy feladat előremozdításáért, akkor az bukott ügy. Fancsikán láthatóan van a fiataloknak egy kemény magja, amely tenni kíván a nemzeti identitástudat erősítése, a nyelvhasználati lehetőségek szélesítése, a közösségi élet és a közösségben gondolkodás érdekében. A közösségnek cselekvőkész fiatalokra van szükségük, ezért az itt maradt és tenni kész ifjakra hatalmas felelősség hárul.

A megnyitót követően az érdeklődőket céllövölde, darts-verseny várta, a kisgyermekekkel érkező családok pedig az óvoda játszóterén tölthették az időt. Sor került tombolára is. A tombolajegyek eladásából, illetve az adományokból befolyt összeggel a helyi gyerekek táboroztatását kívánják támogatni.

A délután folyamán sor került a KMKSZ ISZ Fancsikai Alapszervezetének alakuló ülésére is. A jelenlévők az alapszervezet elnökének Pojdák Ferencet, alelnöknek ifj. Veszprémi Sándort, titkárnak Kizmon Ivettát választották meg. Az újonnan létrejött alapszervezet egyik első feladatként ruhacsere-akciót kíván lebonyolítani: összegyűjtenék a településen a kinőtt, megunt, használaton kívüli ruhákat, amelyeket aztán a rászorulóknak és valamely szeretetszolgálatnak adnának át.

Az első Fancsikai Ifjúsági Nap nem jöhetett volna létre a Fancsikai Szent Katalin Óvoda és annak vezetője, Veszprémi Csilla, a helyi ukrán óvoda és annak vezetője, Kizmon Ilona, továbbá Zsidik Kornél, Balogh Lajos és családja támogatása nélkül. A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki mindazok felé, akik valamivel hozzájárultak a település magyarsága szempontjából igen nagy jelentőségű rendezvény létrejöttéhez, továbbá mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték azt.

Espán Margaréta