Eddig mindenki jól érezte magát Zánkán

A gyerekek tudását, anyanyelvhasználatát és magyarságtudatát is erősíti az Erzsébet-tábor

2015. július 8., 09:53 , 756. szám

A magyar kormány döntése értelmében az idei nyáron tíz héten keresztül heti turnusokban közel háromezer Kárpátalján élő, 8–14 év közötti magyar gyermek vehet részt magyarországi táborban, Zánkán, a Balaton partján, az Erzsébet-tábor nevű program keretében. Jelenleg a harmadik turnusban a zánkai Erzsébet-táborba érkezett 220 kárpátaljai gyerek vesz részt tartalmas kulturális programokban magyarországi és más határon túli régiókból érkezett társaikkal együtt.

Élményeikről, tapasztalataikról a hazaérkezett Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjait és az őket kísérő tanárnőt kérdeztük, ahol a magyar kultúra jegyében hasznosan töltötték a hetet. Kézműveskedhettek, néptáncot tanulhattak, házi versenyeken vehettek részt.

A táborban szervezett Ki mit tud?-ot ének kategóriában Kovács Abigél, a mezővári középiskola 3. osztályos tanulója nyerte meg, aki munkatársunknak telefonon a hazaérkezését követően elmondta: „Nagyon nagy élmény volt számomra ez a tábor. Nekem nagyon tetszett. Az időjárás nem rontott el semmit, utolsó nap egész nap fürödtünk a Balatonban. A többi napokon is nagyon érdekes programok voltak, ügyességi és logikai játékok, tini-mini diszkó. Egy percig sem lehetett unatkozni. A Ki mit tud?-on nagyon sokan indultak, sikerült magyarországi gyerekekkel is barátságot kötni. Nagyon tetszett minden! Ha jövőre is lesz ilyen lehetőség, nem kérdés, hogy megint megyek.”

Polner Bernadett, a mezővári középiskola 8. osztályos diákja ugyancsak jól érezte magát a zánkai táborban: „Nagyon jók voltak a foglalkozások. Volt táborismereti és botanikai verseny, voltunk Veszprémben színházban, ott meglátogattunk egy gyerekek számára szervezett színházi tábort. Tíz- és nyolcszemélyes szobákban voltunk elhelyezve, az ételek is jók voltak, magyar kaják. Pénteken Budapesten is voltunk, megnézhettük a parlamentet, ahonnan egy erkélyre kimehettünk és nézhettük a Red Bull műrepülő világbajnokságon induló repülőket, voltunk a Parlament vadásztermébe, de az ülésterembe nem mehettünk be, mert épp üléseztek a képviselők. Pénteken 11 órára érkeztünk haza.

Orbán Andzselika, a mezővári középiskola tanára kísérőtanárként volt ott a gyerekekkel, a Zánkán tapasztaltakról elmondta: „Kezdetben nem volt az időjárás a fürdéshez kedvező. De egyébként minden nagyon jó volt, nagyon emlékezetes programokat szerveztek a számunkra. Minden este volt valamilyen vetélkedő, táncház, ahol magyar néptáncokat tanítottak a gyerekeknek, volt tini diszkó is. Nagy siker volt a Ki mit tud? Az egyik kategóriában Kovács Abigél, a mi iskolánk tanulója lett az első helyezett. A sportvetélkedők közül nagyon érdekes volt a tizenkét részből álló kalandpark, amit nagyon élveztek a résztvevő gyerekek. Például csapatdalt is kellett írniuk, meg csapatkiáltást kitalálniuk, amit szintén külön pontoztak. Végül Csütörtökre kijavult az idő is, és a végre mindenki fürödhetett a Balatonban. Péntek reggel viszont már reggel nyolc órakor indultak a buszok vissza. A Parlamentben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadott bennünket, ahol megismerhettük a Parlament történetét, megtekintettük a Szent Koronát, a koronázási jelvényeket és a kormányőrség bemutatóját. A gyerekeknek a szép épületnél is nagyobb élmény volt, hogy a Parlament erkélyéről nézhették a Duna felett köröző repülőgépeket.

Badó Zsolt