A határon túlra is jut a megőrölt lisztből

2015. július 8., 10:05 , 756. szám

A 2011-ben indult Magyarok kenyere program múlt szerdai pécsi sajtótájékoztatóján Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda elmondta: a kezdeményezés folytatásaként ebben az évben is a Baranyába érkező lisztből sütik meg augusztus 20-ára a magyarok kenyerét és az azt jelképező több ezer cipót. A megőrölt liszt jelentős részét idén is a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el.

Az ötletgazda kitért rá, hogy a program az idén a Magyarok Kenyere Alapítvány, a pécsi önkormányzat és a búza összegyűjtését végző Nemzeti Agrárgazdasági Kamara partnerségében valósul meg. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe, karitatív szervezetek számára is juttatnak a megőrölt lisztből – emelte ki.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hogy ebben az esztendőben a kárpátaljai magyaroknak is komoly adomány jut, hiszen ott most különösen nagy szükség van a segítségre. Kitért rá, elképesztő nehézségekkel, hihetetlenül magas energiaárakkal, csaknem éhínséggel kell megküzdeniük az ott élő magyaroknak, amit az anyaországban nem nézhetnek tétlenül. Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videoüzenetében méltatta a kezdeményezést és arról számolt be, hogy évről évre egyre több gyermek arcára csal mosolyt a lisztből sült kenyér, fánk, palacsinta vagy éppen pizza az alapítvány árvaházaiban.

A szervezők idén is minden magyarországi és határon túli magyar megyéből, településről gyűjtenek búzaadományokat, amelyeket egy ünnepélyes összeöntésen egyesítenek, a nagy mennyiségű búzát megőrölik, majd az ebből keletkezett lisztből készítik el az augusztus 20-i kenyereket az ország összes megyei jogú városa ünnepségére, valamint a budapesti Szent Jobb-körmenetre is. Az augusztus 20-i kenyerekhez a só idén is Erdélyből, Parajdról érkezik, a kovászt pedig a Vajdaságból, Székelykevéről kapják a szervezők.

(MTI/hirado.hu/Kárpátalja)