Meddig érvényes a szülői hozzájárulás a gyermek határátlépéséhez?

2015. július 15., 09:38 , 757. szám

„Házastársamtól elváltam, közös gyermekünk ötéves. Tavaly a volt férjemmel együtt állíttattuk ki a közjegyzőnél a hozzájárulását, hogy a gyermek külföldre utazhasson velem. A közjegyző akkor azt mondta, az ilyen hozzájárulás vagy engedély akár három évre is kiállítható. Nemrég viszont úgy hallottam, hogy az engedélyünk rövidesen érvényét veszti, mivel valójában csak egy évre állítható ki. Valóban így van?”

– Az adott kérdést Ukrajna törvénye Ukrajna polgárainak Ukrajnából való kiutazásának és Ukrajnába történő beutazásuk rendjéről, valamint a Miniszteri Kabinet 2010. 08. 25-i 724. számú, Az államhatár ukrán állampolgárok általi átlépési rendjének elfogadásáról című határozata szabályozza.

A fentebb említett törvény 2. paragrafusa értelmében a fiatalkorú ukrán állampolgárok az országot saját útlevelükkel vagy a korábban kiállított gyermekútlevéllel hagyhatják el, illetve amennyiben szerepelnek szüleik úti okmányában, ahová ötéves kortól a fényképüket is beragasztják, akkor a szüleikkel.

Az említett kormányrendelkezés 4. pontja ugyanakkor kimondja, hogy amennyiben a 16 évesnél fiatalabb polgár szülei egyikével vagy más, erre a szülők egyike által közjegyző előtt felhatalmazott személy kíséretében hagyja el az országot, szükség van a másik szülő közjegyző előtt megadott engedélyére is, a külföldi célország és az ott töltendő időszak feltüntetésével, amennyiben a másik szülő nincs jelen a határátkelőhelyen a határátlépés pillanatában.

Vagyis a közjegyző által hitelesített szülői hozzájárulásban kötelező feltüntetni a külföldi tartózkodás idejét. A gyermeknek ezen idő alatt áll jogában átlépni az államhatárt (a hozzájárulásban vagy engedélyben esetlegesen rögzített egyéb feltételek teljesülése esetén). A gyermek külföldi tartózkodásának idejét Ukrajna törvényei nem korlátozzák. Ugyanakkor adott esetben szükség lehet arra, hogy a gyermek kiutazási engedélyét dokumentumokkal is alátámassza az engedélyt kérő szülő (például hároméves vízummal stb.)

hk