Izotóniás italok és ima

Interjú Hidvégi Üstös Pállal, a Tisza nagykövetével

Valószínűleg sokan felkapták a fejüket, amikor hírét vették, hogy egy magyar extrémsportoló, Hidvégi Üstös Pál 500 kilométert kíván futni azért, hogy Kárpátalját népszerűsítse az anyaországi turisták körében. A táv majdnem akkora, mint Magyarország nyugati-keleti szélessége. Az extrémsportoló sikerrel járt, s érkezése után nem sokkal már egy újabb, még nagyobb távot, 800 km-t tűzött ki maga elé, amelyet július 12-én sikeresen be is fejezett.

Érkezését követően az extrémsportoló részt vett Tiszaújlakon a Turul-ünnepségen, majd a Tiszapéterfalván megrendezett KurucFeszten is. Itt sikerült beszélgetnem vele extrém teljesítményeiről, a Kárpátaljáért vállalt küldetésről.

– Mindig figyelemmel kísérem azokat az eseményeket, amelyek mentén érdemes lehet kitűzni magam elé egy nemes célt, segíteni némiképpen országokon vagy embereken, környezetvédelemmel vagy békével kapcsolatos problémákon. Így volt ez most Kárpátaljával is. Jómagam Erdélyben születtem, külhoni magyarként tudom, mit jelent az anyaországon kívül élni. Sokszor épp ez motivál arra, hogy más elcsatolt területekért tegyek valamit. Nagyon szeretem ezt a vidéket, a Tiszát, a hegyeket. Először 9 évvel ezelőtt, a tiszai ciánszennyezést követően jártam itt. Akkor hosszában leúsztam a folyót, s nagyon megérintett az emberek közelsége. Az elcsatolt területeken élő magyarok valahogy jobban meg akarnak maradni magyarnak, erős bennük a vágy a békére, a szeretetre. Ez, illetve az az összefogás érintett meg engem Kárpáltjában, amelyet itt látni lehet. Ez vezetett rá arra, hogy el kell jönnöm ide, és segíteni, amiben csak tudok. A segítségre nekem pedig nincs más lehetőségem, mint a sport. A sport jó eszköz arra, hogy kapukat nyissunk meg. Sok embert el lehet érni egy-egy emberfeletti sportteljesítménnyel. Az első, 500 km-es futásom Váctól Viskig tartott. A célom az volt, hogy felhívjam az emberek figyelmét Kárpátaljára, arra, hogy itt jelenleg béke van. Gyakran járok errefelé, s korábban azt tapasztaltam, hogy nagyon sok magyarországi turista megfordul Kárpátalján. Most viszont egyre kevesebben jönnek. Ezért szerettem volna arra ösztönözni a magyarországiakat, hogy ne pártoljanak el Kárpátaljától, ne féljenek ellátogatni ide, itt költsék el a nyaralásra szánt pénzüket. Ezt az üzenetet pedig a média segítségével sikerült is eljuttatni az emberekhez. Az 500 km-es futásra meghívtam régi jó barátomat, az aknaszlatinai Takár Károly Katyót is. Büszke vagyok rá, hiszen 65 évesen is képes ilyen teljesítményeket véghez vinni. Ő sem csak azért fut, mert „nincs jobb dolga”, hanem a magyarságtudatot szeretné erősíteni a fiatal generáció tagjaiban, eljuttatva hozzájuk Rákóczi Ferenc vagy épp a honfoglalás üzenetét. Sikeres volt a programunk, sok emberrel találkoztunk. Amikor megérkeztünk Viskre, láttam a futásunk eredményét, s ez arra motivált, hogy egy újabb kihívásba kezdjek. Mondhatni, meg sem álltam, 4-5 napom volt csupán arra, hogy mindent megszervezzek, szponzort találjak, aki támogatja az ügyet. Ez sikerült is, hiszen fontos dologról volt szó. Kőszeget tűztem ki rajthelyszínnek, és, mivel majdnem minden évben részt veszek a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájára emlékező Turul-ünnepségen, olyan helyszíneket kerestem fel útközben, amelyek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcához kapcsolódnak. Az 500 km-es futás jó felvezető volt, így már kérés nélkül jött a média, kérdezték, hogy „Nem volt még elég?”, „Nem fáradt el?” Jó dolog, hogy így érdeklődnek az ilyen teljesítmények iránt, mert közben nagyon sok üzenetet is küldhetek az emberek számára.

– Ön tehát tapasztalta, milyen a helyzet Kárpátalján.

– Igen. Semmibe nem kezdek úgy bele, hogy előbb ne lennének hiteles információm. És az bosszantott a legjobban, hogy a népszerű hírportálok, amelyeket nagyon sokan olvasnak, olyanokat írnak például, hogy „Debrecentől 150 km-re háború dúl”. Ismerem Kárpátalját, jártam is itt azóta, amióta Ukrajna keleti részében háború van, és láttam, éreztem az embereken azt az aggodalmat, amelyet fiaik, férjeik elvesztése jelenthet, a megélhetés gondjairól már nem is beszélve. Sok kárpátaljai barátomat is megkérdeztem, hogyan látják a jelen helyzetet, mennyivel kevesebb magyarországi turista jön Kárpátaljára most, mint 1-2 évvel ezelőtt. Volt, aki azt mondta, legalább 50%-kal kevesebb, de olyan is, akihez szinte egyáltalán nem mennek már. Ezért arra kell törekedni, hogy bebizonyítsuk a valós helyzetet az anyaországiak számára, és visszacsalogassuk a turistákat. Sok olyan emberrel találkoztam útközben, akik megfordultak már Kárpátalján, akiknek barátaik, rokonaik élnek itt, és akik visszavágynak ide, s tervezik is, hogy jönnek. De azért most még óvatosak az emberek, egyfajta várakozási állásponton vannak most. De bátorítottam őket, hogy jöjjenek. Nagyszerű dolognak tartom az itteni emberek kapcsán, hogy az olyan komoly konfliktus ellenére, mint amilyen a munkácsi eset volt, megtartják a rendezvényeiket. Szerintem azzal ártanának többet a közösségeknek, ha mindent lefújnának. Öt hagyományőrzővel érkeztem csupán Kárpátaljára, holott legalább 25-re számítottam. Gondolom, a munkácsi hírek hatására nem jöttek el páran. Remélem, ez az eset nem ismétlődik meg többször.

– Van egyéb terve Kárpátaljára vonatkozóan?

– Nemsokára visszajövök kicsit pihenni. Ősz folyamán szeretnék a Tisza forrásánál egy futóversenyt szervezni. Családi program lenne, gyalogtúrával egybekötve. Ezzel is népszerűsíteni lehetne a Tisza forrását és annak környékét, Kőrösmezőt és a helyi gasztronómiát. Ki szoktam tartani az elképzeléseim, ötleteim mellett, s meg is valósítom azokat. Bízom benne, hogy ez is sikerülni fog.

– Hogy lehet felkészülni egy ilyen „elképzelésre”, mint az 500 és a 800 km-es futás?

– Ezek az emberfeletti teljesítmények mindig fejben dőlnek el, ennek függvénye, hogy az embernek maradjon energiája a nap végére is. A napi 80-90 km-es táv megtételéhez persze megfelelő egészségi állapot és fizikai erőnlét is kell. Viszont erre a melegre nem számítottam. Vissza is kellett vennem picit a teljesítményemből emiatt. Én a Szaharában edzettem magamat, bírom a meleget, de ez az idő a szaharai hőségen is túltett. Naponta átlag 6 liter vizet fogyasztottam el. De volt olyan nap is, amikor 9 l ment le, nem egyszerű víz, hanem izotóniás italok. Reggel bőségesen eszem, napközben nem szoktam semmit, csak csokit enni, a vacsorám pedig fehérjéből és magas szénhidráttartalmú ételekből áll. A hosszútávfutóknak nem egyszerű a dolguk, főleg a kezdőknek. Én azt tapasztaltam, hogy 5-6 km után teljesen kikapcsol az agy. Ha teljesen egyenes, beláthatatlan hosszúságú útszakaszon haladok éppen, akkor is jól érzem magam. Ha esetleg szükség van némi szórakozásra, akkor figyelem a természetben folyó dolgokat, hallgatom a madarakat, dudorászok vagy imádkozom.

Espán Margaréta