Sokprofilú szanatórium a Fekete-hegy tövében

A hidromasszázstól a kirándulásokig

2015. július 22., 10:46 , 758. szám
A nagy termálvizes medence

A Nagyszőlős fölé magasodó Fekete-hegy sokmillió évvel ezelőtt még javában „pipázott” hamufelhőket eregetve magából, tűzhányókitöréseivel pedig éppúgy meg-megreszkettette a vidéket, mint a Kárpátok megannyi, mára kihunyt vulkánja. S bár ma – szerencsénkre – csendesen tornyosul az ég felé, tüzes múltja emlékeként hévforrás fakad a tövében (a termálforrások a posztvulkáni jelenségek közé tartoznak). Emellett pedig két ponton ásványvíz is tör fel itt a mélyből, így a termál-, illetve ásványvizeknek köszönhetően a hegy lábainál megszülethetett a Teplica Szanatórium, mely korábban állami gyógyüdülőként működött, tíz éve viszont a „Teplica” Sokprofilú Szanatórium Kft. birtokolja.

A kapun belépve tiszta, gondozott parkba jutunk, ahol zöldellő gyepszőnyeg s megannyi színpompás virágágyás üdíti a szemet, a parkon végigfutó kikövezett utacskák fölé pedig itt is, ott is fák, fasorok borítanak árnyat. Ebben a gyönyörű környezetben emelkedik a gyógyszálló két épülete, összesen hetvennégy kétágyas, mosdóval és zuhanyozóval ellátott szobával, nyáron pedig – mellettük – több négyszemélyes, fából épült bungaló is fogadja a belföldi és külföldi vendégeket. Az utóbbiak közül a legtöbben Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Magyarországról, Németországból, Belorussziából, Izraelből, valamint Oroszországból érkeznek, de olaszok, illetve spanyolok is járnak ide, hogy kúráltassák magukat, vagy „csak” pihenjenek, s friss energiákkal töltődjenek fel. A vendégek általában 14–20 napot töltenek a szanatóriumban, ahol egy személy egynapi tartózkodása 22 euróba vagy ennek megfelelő összegű hrivnyába kerül, mely árba belefoglaltatnak a szállás, a kezelés, illetve a napi négyszeri étkezés költségei.

– Milyen kezeléseket végeznek a gyógyüdülőben?

– Az itteni termál- és ásványvizek segítenek megszüntetni vagy enyhíteni a mozgásszervi, szív- és érrendszeri, idegrendszeri, gyomor- és bélrendszeri, illetve felső légúti problémákat – magyarázza dr. Ihor Popgyakunik főorvoshelyettes. – Többféle gyógyító eljárást alkalmazunk. Elsőként említeném az ivókúrát. A Kusnyica forrás vizét például fogyasztásra ajánljuk a krónikus gyomorhurutban, idült vastagbélgyulladásban, bélhurutban szenvedő betegeknek. De Kárpátalján termő gyógynövényekből készített gyógyteákat is ihatnak a vendégeink. A gyógykezelések sorában különböző masszázsokat, köztük vízsugárral való hidromasszázst, több fizikoterápiás eljárást, inhalálást alkalmazunk, s foglalkozunk aromaterápiával, mely utóbbi során illóolajok és növényi olajok segítségével harmonizáljuk, erősítjük vagy gyógyítjuk látogatóink szervezetét. Vendégeink felfrissülését szolgálja a szaunánk és a törökfürdőnk. A gyógyfürdőnkben pedig egy 28-29, illetve egy 30 Celsius-fokos ásványvizes medencében, valamint három kicsiny és egy nagy 34 Celsius-fokos termálvizes medencében fürödhetnek az üdülők. Az ásványvizes medencékben 30, a termálvizesekben pedig 15 percig tartózkodhatnak egyhuzamban…

Sokprofilú intézményről lévén szó, a vendégek szervezetének a gyógyítása, ápolása mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak. Piknikeket, illetve kirándulásokat szerveznek, s az utóbbiak során az üdülők felkereshetik Kárpátalja megannyi idegenforgalmi látnivalóját. Milyenek az árak? A közelmúltban egy történelmi profilú ungvári városnéző túrán, illetve egy, a Borzsa-havasra és a Sipot-vízeséshez vezető, 250 kilométer hosszú természetjáró kiránduláson való részvételért fejenként 170 hrivnyát kellett fizetniük a gyógyturistáknak, egy Királyházát, valamint Nagyszőlőst érintő bor- és konyakkóstolóval fűszerezett túrájuk pedig fejenként 90 hrivnyájukba került…

Végezetül megállapíthatjuk: valóban sokprofilú, megannyi szolgáltatást és sok hasznos kezelést nyújtó szanatóriumban üdülhetnek vagy gyógyulhatnak az idelátogatók, ráadásul európai körülmények között, s vidékünk történelmi emlékeivel, természeti szépségeivel is megismerkedhetnek. Persze, ha hosszabb időt töltenek itt, és minden szolgáltatást igénybe akarnak venni, nem árt jelentősebb összeget magukkal hozni.

Lajos Mihály