Marosvásárhelyiek világtalálkozója és verbunkverseny a Vásárhelyi Forgatagon

2015. augusztus 5., 10:17 , 760. szám

A marosvásárhelyiek III. világtalálkozóját és a II. Erdélyi legényes és verbunkversenyt is megszervezik az augusztus 26. és 30. között zajló Vásárhelyi Forgatag keretében.

Kirsch Attila, a világtalálkozó programfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy a 15 tagú szervezőcsapat, amely ugyanennyi önkéntessel egészül ki, már február óta dolgozik. Az előző években 700 regisztrált résztvevője volt a világtalálkozónak, amelynek programjait mintegy 1500-an látogatták. A közönség 90 százaléka Marosvásárhelyről és Erdély különböző részeiről jött, 5 százaléka Magyarországról ment haza, további 5 százalék volt a világon szétszóródott marosvásárhelyiek aránya.

Idén az a céljuk – mondta a programfelelős –, hogy minél szélesebb körben megmozgassák a különböző korosztályokat, és minél több fiatalt szólítsanak meg. A médián keresztül, a közösségi oldalakon és a szervezők által az előző években kiépített adatbázis alapján hívnak meg minél több Marosvásárhelyről elszármazottat.

A világtalálkozót augusztus 29-én és 30-án tartják. Az első nap a résztvevők a helyi Bolyai Farkas Líceum udvarán találkozhatnak egymással, majd a Kultúrpalotában tartanak marosvásárhelyi és onnan elszármazott művészek fellépésével gálaműsort, amelyet Sebestyén Aba színész-rendező állít össze. A szervezők az erdélyi magyar történelmi egyházakkal együtt augusztus 30-án Marosvásárhelyért mondott közös imára hívják a város különböző felekezetű lakóit.

Varó Huba, a II. Erdélyi legényes és verbunkverseny programfelelőse az MTI-nek elmondta, hogy augusztus 30-án a Kultúrpalota nagytermében a megmérettetés résztvevőinek a széki verbunkból kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A versenyre bárki benevezhet. Ehhez egy kötelező széki táncfolyamatból kell felkészülni, majd egy improvizatív, szintén széki táncelemekből felépített, szabadon választott programot kell bemutatni.

(MTI/Kárpátalja)