Tisztes vereség a Sahtar vendégeként

Labdarúgás

2015. augusztus 5., 08:36 , 760. szám

Közel egy órán keresztül tudta tartani a gól nélküli állást az Ungvári Hoverla labdarúgócsapata az ukrán Premjer Liga 3. fordulójában a Bajnokok Ligája-résztvevő Sahtar Donyeck vendégeként, de azt követően érvényesült a nagyobb játéktudás, és a listavezető megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét.

A Lembergben sorra került találkozón már az első játékrészben a Sahtar akarata érvényesült, de ekkor még érintetlen maradt a Hoverla kapuját védő Rugyko hálója. Fordulás után az immáron ötödik bajnoki gólját szerző Teixeira találatával megszerezte a vezetést a Sahtar, majd egy másik brazil légiós, Eduardo a 74. percben másodszor is betalált. A folytatásban az eredmény már nem változott, a Fenerbahce elleni BL-selejtező-visszavágóra készülő donyeckiek láthatóan takaréklángon játszották végig a találkozó hátralévő időszakát.

A Sahtar mellett másik hibátlan alakulat, a címvédő Dinamo Kijev ezúttal Odesszában tudott nyerni, míg Poltavában remizett egymással a Vorszkla és a Dnyipro. Meglepetésnek számít a Zorja Luhanszk Dnyiprozerzsinszki veresége.

Eredmények: Sahtar Donyeck–Ungvári Hoverla 2-0, Olimpik Donyeck–Kárpáti Lviv 0-1, Metalurg Zaporizzsja–Voliny Luck 0-2, Metaliszt Harkiv–FK Olekszandrija 1-1, Vorszkla Poltava–Dnyipro 1-1, Sztal Dnyiproderzsinszk–Zorja Luhanszk 2-0, Csornomorec Odessza–Dinamo Kijev 0-2.

Vezet a Sahtar és a Dinamo 9-9 ponttal a 6 pontos Kárpáti előtt. A Hoverla 2 ponttal a 11. helyet foglalja el, és az augusztus 8-án sorra kerülő 4. fordulóban a pont nélküli utolsó Metalurg Zaporizzsját látja vendégül.

(tamási)