Aki megsarcolta Berlint

2015. szeptember 9., 10:07 , 765. szám

1756 és 1763 között fegyverzajtól volt hangos Európa, ekkor vívták meg ugyanis a XVIII. század egyik legnagyobb katonai konfliktusát, a hétéves háborút, mely az angol–francia gyarmati vetélkedés folytán a tengerekre, Észak-Amerikára és Indiára is kiterjedt. S mivel Magyarország a konfliktus egyik főszereplője, az elsősorban a poroszok ellen hadakozó Habsburg Birodalom része volt, megannyi magyar közlegény, tiszt és főtiszt is kivette részét a küzdelemből. Köztük Hadik András tábornok, majd altábornagy, aki ebben a háborúban hajtotta végre a történelem leghíresebb huszárcsínyjét, a porosz (utóbb német) főváros, Berlin megsarcolását.

A tehetséges hadvezérnek már az édesapja, Hadik Mihály is katona volt, a császári hadseregben harcolva kapitányi rangig vitte a Habsburg–angol–holland és a francia–bajor koalíció között kirobbant, az előbbiek győzelmével véget ért spanyol örökösödési háborúban. Érdemei elismeréseként nemeslevelet kapott VI. Károly német-római császártól („magyar” királyként: III. Károlytól). Hitvese, Hardy Franciska pedig 1710. október 16-án hozta világra harmadik gyermeküket, Andrást, nem tudjuk viszont, hol is lépett be a kisfiú Isten szép világába. A különböző források szerint a Csallóközben, Kőszegen vagy az Esztergom melletti katonai táborban került sor élete első eseményére.

A legényke eredetileg szerzetesnek készült, ám 1730-ban – váratlan fordulattal – felcsapott huszárnak, s előbb közlegényként a Ghillányi-, majd zászlósként a Dessewfy-ezredben vitézkedett. Az évtized derekától a Habsburg Birodalom két fronton is harcolt: nyugaton, a lengyel örökösödési háborúban a franciák, délen pedig, a soron következő osztrák–török háborúban az Oszmán Birodalom ellen. Hadik előbb a Rajna mentén, forgatta a kardot, majd átvezényelték a török hadszíntérre, ahol kapitányi rangra emelkedett.

S alig két évvel azután, hogy 1738-ban mindkét hadszíntéren elhallgattak a fegyverek, kezdetét vette egy újabb katonai konfliktus. VI. Károly német-római császár ugyanis fiú utód nélkül hunyt el, a Spanyol Királyság, Bajorország és  a Szász Választófejedelemség pedig nem ismerte el lánya, Mária Terézia trónutódlási jogát, így kirobbant a Habsburg-trónért vívott osztrák örökösödési háború, mely hamarosan összeurópai konfliktussá terebélyesedett. A nyolc évig elhúzódó háborúban a bátran és jó taktikai érzékkel harcoló Hadikot előbb ezredessé, majd tábornokká léptették elő, a Habsburgok pedig egyrészt elérték Mária Terézia trónigényének elismerését, másrészt viszont a háborúba bekapcsolódó és Sziléziát meghódító Poroszország javára le kellett mondaniuk a birodalom egyik leggazdagabb tartományáról.

A Szilézia fölötti birtokjog kérdése vált azután a hétéves háború egyik kiváltó okává. A Habsburgok ugyanis háborút terveztek indítani a fontos tartomány visszafoglalására, II. (Nagy) Frigyes porosz király azonban 1756-ban preventív támadást intézett ellenük, Szászországon áttörve benyomult Csehországba, s ezzel kirobbantotta a szintén összeurópai jellegűvé váló, sőt a gyarmatokra is átcsapó hétéves háborút.

Hadik András – akit már a háború első évében altábornaggyá léptettek elő – több vakmerő akciót hajtott végre, így Frankensteinnél 350 huszárjával megfutamított egy teljes porosz ezredet, az ellenséges ostromgyűrűt áttörve, 400 katonát juttatott be a császáriak által védett neissei várba, míg Osztrák-Németalföldön (a mai Belgium területén) a fontos kikötőváros, Antwerpen ostrománál vitézkedett. Legmerészebb haditettét – Berlin megsarcolását – pedig 1757 októberében hajtotta végre.

II. Frigyes a hónap elején fővárosától távol, Naumburgnál hadakozott az osztrák és a francia csapatok ellen (a Habsburg Birodalom és Franciaország akkor – kivételesen – szövetségesekként léptek fel a közös ellenségnek számító poroszokkal szemben), s a csapatátcsoportosítások során egy időre védelem nélkül maradt a Sziléziából Berlinbe vezető út. A császári főparancsnok, Lotharingiai Károly Sándor megbízásából pedig Hadik András – október 11-én – megkezdte a porosz főváros elleni legendás portyáját. 4320 katonával, köztük a saját nevét viselő Hadik-huszárezred, valamint a Baranyai-huszárezred válogatott magyar lovasaival, a huszárok mögé, lóhátra ültetett gyalogosaival és kisszámú tüzérséggel vágott neki kockázatos vállalkozásának, melynek során hat nap alatt 450 kilométert tett meg az ellenséges vonalak mögött. Közben az útba ejtett Buchholzban felrobbantotta a legfontosabb porosz fegyvergyárat. Majd hirtelen megjelent Berlin falainál, ahol is Hadik úgy állította fel csapatait, hogy azok a ténylegesnél nagyobb számúaknak tűnjenek, majd 300 ezer tallér hadisarc kifizetésére szólította fel a magisztrátust. S mivel a főváros vezetői nemet mondtak a követelésre, a magyar altábornagy ágyúival szétlövette a sziléziai és a cottbusi városkaput, a beviharzó huszárok, valamint a nyomunkban benyomuló gyalogosok pedig szétverték az 5500 főnyi helyőrséget. Hadik a győzelem után már 600 ezer tallérra emelte a sarc összegét, végül azonban a város által kiizzadott 215 ezer tallérral is beérte, mivel értesült arról, hogy a vakmerő huszárcsínyről tudomást szerzett Nagy Frigyes csapatokat vezényelt Berlinbe. Mire viszont azok – október 18-án – megérkeztek, Hadik már messze járt. Egyetlen napot töltött csak a porosz fővárosban, míg uralkodónőjének szánt gáláns ajándékként 24 pár női kesztyűt készíttetett Mária Teréziának, melyekre felvarratta Berlin címerét (a történelmi legenda szerint a dühös poroszok csupa balkezes kesztyűt készítettek, ami csak később derült ki).

A császárnő-királynő 3000 dukátot ajándékozott vakmerő altábornagyának, egyúttal pedig az általa alapított Mária Terézia-rend nagykeresztjével is kitüntette a magyar főtisztet, aki a következő évben – a szászországi hadtest parancsnokaként – Sonnensteinnél megverte az Ernő főherceg által vezetett porosz csapatokat. 1760-ban már a német birodalmi és császári sereg ideiglenes főparancsnokaként irányította a hadműveleteket, diadalt aratva Meissennél, Strehlennél, Torgaunál és Wittenbergnél. Majd a sziléziai császári fősereg parancsnokaként vitézkedett, érdemei elismeréseként pedig grófi rangra emelték, és hatalmas birtokokat kapott. 1763-ban azután véget ért a nagy háború, melyben II. Frigyes – vereségeit követően is, újra és újra talpra állva, kiváló stratégiai érzékének és jó adag szerencsének köszönhetően – végül is megtartotta Sziléziát.

A béke beköszöntése után Hadik Buda katonai kormányzójaként, majd Erdély katonai főparancsnokaként, királyi biztosként, valamint az erdélyi kormányszék vezetőjeként tevékenykedett. Ebben a minőségében – Magyarországon elsőként – ő indítványozta a jobbágyrendszer felszámolását. 1772-ben, Lengyelország Poroszország, Oroszország és Ausztria általi, első felosztásakor a magyar hadvezért „tisztelték meg” a Galíciát és Bukovinát megszálló császári csapatok főparancsnoki tisztségével, és ő lett Bukovina első polgári kormányzója. Két esztendővel később tábornagyi rangot kapott, s kinevezték az Udvari Haditanács elnökévé, mely tisztséget haláláig megtartotta. Kegyelmet eszközölt ki a császári kényszersorozás elől Moldvába menekült székelyeknek és családjaiknak, akiket Bukovinában telepített le. 1789-ben II. József császár-király Hadikot nevezte ki a török elleni újabb hadjárat főparancsnokává, ám a már 79 éves tábornagy – Belgrád alatt kapott sebesülése miatt – tisztségéről lemondott, s a XVIII. század egyik legsikeresebb magyar hadvezére 1790. március 12-én, Bécsben örökre lehunyta szemét. (Forrás: Wikipédia)

Lajos Mihály