Európa megtelt vagy ébredezik?

Menekültválság

2015. szeptember 16., 10:55 , 766. szám

Úgy tűnik, az Európába özönlő migránsáradattal járó problémák a nyugati nagyhatalmak ingerküszöbét is elérték. Közben Magyarországon új szabályok léptek életbe a menekültkérdés kezelését illetően.

Lassan Európa is megtelik a keletről érkező bevándorlókkal, aminek mindennél beszédesebb jele, hogy Ausztria mellett immár Németország és Dánia is a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról döntött az elmúlt napokban. Németország és Ausztria között rövid ideig a vasúti forgalom is szünetelt a hét végén.

A német menekültügyi ellátórendszer az utóbbi hetekben egyre nehezebben birkózott meg a folyamatosan erősödő menekülthullámmal. Bajorországba – ahol eléri Németországot az úgynevezett balkáni migrációs útvonal és a Földközi-tenger nyugati medencéje felől észak felé igyekvő menedékkérők hulláma – augusztus vége óta 63 ezer menedékkérő érkezett.

Az embereket igyekeztek a szokásos eljárással, a terhek megosztását szabályozó rendszer alapján elosztani a 16 tartomány között, de az utóbbi napokban egyre több tartomány jelezte, hogy már nem tud több menedékkérőt elhelyezni.

Berlinben persze igyekeztek hangsúlyozni, hogy a mostani lépés nem a határok lezárását jelenti, és azt sem, hogy változtak volna a kormány tevékenységét meghatározó alapelvek. Menedékkérők továbbra is jöhetnek Németországba, és a német hatóságok a dublini előírásoknak megfelelően járnak el minden egyes kérelmezővel kapcsolatban. Ugyanakkor elismerték, hogy remélhetőleg a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása révén rendezettebb körülmények között zajlik majd a folyamat.

Eközben Magyarországon hétfőn éjféltől életbe lépett annak a 10 szabálynak a módosítása, amellyel a kormány az illegális migráció láncolatát kívánja megszüntetni. Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján Röszkén azt mondta, hogy éjféltől az új jogszabályoknak megfelelően bezárult Magyarország zöld határa, ennek átlépése vagy megrongálása már bűncselekménynek minősül.

A politikus úgy vélekedett, ígéretes eredménnyel zárult az uniós tagállamok belügyminisztereinek hétfői, Brüsszelben megtartott találkozója. A magyar kormánynak ugyanakkor továbbra is az az álláspontja, hogy azután van értelme a menekültek elosztásáról beszélni, ha Európa meg tudja védeni a határait. Ehhez uniós segítségnyújtás szükséges a legkritikusabb pontokon – például Görögországban –, Magyarország pedig kész ehhez hozzájárulni – fűzte hozzá.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója megjegyezte, hogy az új szabályok hatályba lépésének minden feltétele adottá vált; a technikai feltételek, tehát a kerítés és a műszaki határzár elkészültek, valamint a személyi feltételek is rendelkezésre állnak. Elmondta, hogy minden határátkelőn és a kerítésnél is megfelelő létszámban vannak jelen a rendőrségi és honvédségi erők.

Közlése szerint Röszkénél és Tompánál alakítottak ki olyan áteresztési pontokat, ahol a migránsok benyújthatják menedékkérelmüket és meg is várhatják ezek elbírálását. Ugyanakkor, akit a zöldhatáron elfognak, azt gyorsított eljárásban bíróság elé állítják. A tárgyalásokat a helyszínen bonyolítják le – mondta Bakondi György.

Orbán Viktor szerint a jelenlegi bevándorlási hullámmal az európai életforma került veszélybe. A magyar kormányfő erről a TV2-nek adott hétfői interjúban beszélt. A miniszterelnök, reagálva a német és az osztrák határellenőrzés visszaállítására, úgy fogalmazott: „Lehetne viccelődni, hogy olyasmit tesznek az osztrákok, amiért ezt megelőzően folyamatosan bírálták Magyarországot, de most ennek nincs itt az ideje”.

Szerinte egyébként a nép kényszerítette ki a kormányzati álláspontok gyors megváltozását Nyugat-Európában. Európa földje mégiscsak egy demokrácia, „itt nem lehet szembemenni az emberek akaratával” hosszú ideig és érvek nélkül – kommentálta a történteket.

Nyugat- és Közép-Európában is úgy érzik az emberek, hogy az életformájuk van veszélyben, ott ugyanis, ahol az iszlám térségéből érkezett nagy számú közösség él, párhuzamos társadalmak jönnek létre, az utánpótlás pedig korlátlan – fejtette ki, azzal folytatva, hogy ez előrevetít egy olyan Európát, „ahol a mi életformánk kisebbségbe fog szorulni”. „Úgyhogy igazából az életformánkat védjük” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon hotspot, menekülttábor, elosztóhely, gyűjtőhely nem jöhet létre, erről szó sem lehet. Ha már valahol menekülttábort akarnak létrehozni az EU területén, annak Görögországban kell lennie – közölte.

A keddtől hatályos új magyar szabályok közül kiemelte: a határzár illegális átlépése bűncselekménynek minősül, amiért börtön, illetve kitiltás jár. A határon táblák jelzik majd, hogy ha valaki törvénytisztelő módon akar belépni Magyarországra, merre menjen az ügyintézési pontokhoz. „A határt nem légmentesen zárjuk le, hanem egész egyszerűen kikényszerítjük azokat a törvényeket, amelyek egyébként eddig is hatályban voltak” – fogalmazott.

Kifejtette: ha valaki azt mondja magáról, hogy menekült, a magyar hatóságok meg fogják kérdezni tőle, hogy Szerbiában adott-e be menedékkérelmet. Ha nem, miután Szerbia biztonságos ország, elutasítják a kérelmét. Ezzel kapcsolatban jelezte, magas visszautasítási arányra számít, mert az a tapasztalat, hogy a Magyarországra érkezők általában nem adnak be menedékkérelmet Szerbiában.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy a most érkező bevándorlók nagy része nem menekült. „Ezek az emberek, akik itt átrontanak, átcsörtetnek Magyarországon”, Ausztriában sem állnak meg. Ezek az emberek nem a biztonságukért jönnek, nem az életükért futnak. Akinek nem jó a szerb, a magyar és az osztrák életszínvonal sem, „az nem a biztonságot tartja szem előtt, hanem az életszínvonalat: német életet akar élni” – fogalmazott Orbán Viktor.

Szerinte „senki sem kérheti tőlünk, hogy azt, amiért megdolgoztunk, egyébként már bajban, életveszélyben nem lévő emberekkel osszuk meg”.

(MTI/hirado.hu/zzz)