Szüret a benei szőlőhegyen – cserkész módra

2015. október 14., 08:48, 770. szám

A hagyományőrzés, a munka és természetesen a cserkészet hármas mottója, az Isten, Haza, Embertárs jegyében telt a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) Regös és Vízi Szakágának október 10–11-én Benében megtartott szüreti programja.

A Regös és Vízi Szakági Napok rendezvénysorozata a benei szőlőhegyen vette kezdetét, ahol a közel 70 résztvevő, az Eszenyből, Beregszászból, Munkácsról, Csapról és Gecséből érkezett cserkészek, illetve a helyiek maguk szüretelték le a benei Varga Pincészet szőlőjének egy részét. A szőlősgazdák udvarán a jó magyar hagyományhoz híven lábbal taposták a dézsába töltött fürtöket a cserkészlányok (a nótaszó sem maradhatott el). A munka végeztével pedig mindenki meg is kóstolhatta a munka immáron cseppfolyós állapotban lévő gyümölcsét.

A szüretet követően a helyi római katolikus plébánián folytatódott a programok sora. A plébánia épületében a regös szakág (vezetője Jakab Annamária) szervezésében a kézműveskedni vágyók kipróbálhatták az üvegfestést, agyagból különböző medáliákat, figurákat, textilből és filcből pedig szütyőket, telefontartókat, pénztárcákat lehetett készíteni. Volt íjászkodás, és a programon mutatkozott be a KáMCSSZ újonnan indult vízi szakága. Bereczky Tamás, a szakág vezetője irányításával a csónakázást és a kenuzást is kipróbálhatták azok, akik nem féltek ily módon rámerészkedni a Borzsa vizére. A programok lebonyolításában minden esetben a különböző cserkészcsapatok tagjai segédkeztek.

A hagyományőrző és vízi programok után népviseletbe öltözve vonultak a résztvevők a helyi római katolikus templomba, ahol részt vettek a Rácz István római katolikus plébános által tartott szentmisén. Majd szüreti díszbe öltöztetett szekéren, nótaszóval járták végig Bene főutcáját is. A nap táncházzal zárult, amelyen a Csipkés Együttes húzta a talpalávalót. Az együttes énekese, Bocán Nikolett, zenészei, Molnár István (prímás), Ignácz Krisztián (nagybőgő), Bernáth Ferenc (brácsa), és Szoroka Dániel (harmonika) jóvoltából kárpátaljai, ezen belül viski, dobronyi, huszti és rahói dallamok és dalok hangzottak el, s ezekre járta a táncot az együttes két táncosa, Váradi Emese és Ráti Tamás.

Másnap, október 11-én tovább folytatódott a kéz­műves­kedés, íjászkodás, csónakázás, s a cserkészek részt vettek a helyi, Orbán Sándor református lelkész által tartott istentiszteleten is.

A program megvalósulását a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

em