A róluk szóló darab vendégei voltak a kettéosztott ikerfalu lakói a Nemzeti Színházban

2015. november 18., 14:41

Nagyszelmencről és környékéről érkeztek vendégek a kettéosztott ikerfalu történetét feldolgozó Zoltán újratemetve című darab keddi előadására a budapesti Nemzeti Színházba.

Zelei Miklós, a darab írója a 70 vendég tiszteletére tartott előadás előtti beszélgetésen kiemelte: nagy pillanat, amikor egy történetnek az eredeti szereplői és az abból született mű szereplői egy színházban találkoznak. „Ez a színház ráadásul a Nemzeti Színház, ahol a legfontosabb ügyeinket a lehető legmagasabb művészi színvonalon mutatják be” – tette hozzá. A szerző az ikerfalu – a Szlovákiában lévő Nagyszelmenc és az ukrajnai Kisszelmenc – történetét mintegy húsz éve kutatja, írt róla dokumentumregényt és színdarabot, amelyet a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházzal és a Zsámbéki Színházi Bázissal közös produkcióban mutatott be.

(MTI/Kárpátalja)