Heti belpolitikai szemle

2015. november 25., 10:51 , 776. szám

Az Interpol megtagadta Janukovics és társai körözését

Az Interpol nem ad ki nemzetközi körözést a Jevromajdan ellen elkövetett bűncselekményekkel összefüggésbe hozott személyek ellen arra hivatkozva, hogy üldözésüknek politikai motívumai vannak – az Ukrajinszka Pravda szerint ezt Szerhij Horbatyuk, a Legfőbb Ügyészség Központi Nyomozati Részlege Különleges Vizsgálati Főosztályának vezetője közölte múlt szerdai sajtótájékoztatóján.  

„Az Interpol nem ad ki nemzetközi körözést tisztségviselők és más gyanúsítottak ellen a Majdanon elkövetett bűncselekmények miatt. Nem ad ki, mivel politikai üldöztetést vél felfedezni ebben, ami véleményünk szerint indokolatlan, hiszen mi gyilkosságok elkövetéséről és más súlyos bűncselekményekről beszélünk, vagyis nem látunk ebben politikát” – mondta Horbatyuk.

Elnöki szóvivő: Nem tiltják meg a férfiak külföldre utazását

Az Ukrajna ellen folyó információs háború keretében terjesztik azt a hamis információt, miszerint megtiltani tervezik a 45 évesnél fiatalabb férfiaknak az ország elhagyását – jelentette múlt csütörtökön az Ukrajinszka Pravda Olekszandr Motuzjanikra, az elnöki hivatalnak a terrorellenes művelet (ATO) kérdéseiben illetékes szóvivőjére hivatkozva.

„Némely tömegtájékoztatási eszközök azt a hazug és provokatív információt terjesztik, miszerint tervbe vették a 45 évesnél fiatalabb ukrán állampolgárságú férfiak külföldre utazásának betiltását. Hivatalosan kijelentjük, hogy ez az információ nem felel meg a valóságnak” – jelentette ki Motuzjanik a sajtótájékoztatón.

Fejbe rúgta egy ukrán honatya a titkosszolgálat tisztségviselőjét

Fejbe rúgta Volodimir Paraszjuk független parlamenti képviselő az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) egyik vezető tisztségviselőjét múlt csütörtökön Kijevben, a törvényhozás korrupcióellenes bizottságának ülésén – jelentette az MTI.

Vaszil Pisznijt, az SZBU korrupció és szervezett bűnözés elleni részlegének helyettes vezetőjét beszámolóra hívta meg a parlament illetékes bizottsága. Az ülésen Paraszjuk azzal vádolta meg a tisztségviselőt, hogy bűnözőket fedezett korábban, amikor a belügyminisztérium korrupcióellenes osztályát vezette, továbbá nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint amelyet törvényes bevételei lehetővé tesznek.

Az SZBU-s tisztségviselő válaszában megjegyezte, hogy többet tett a „méltóság forradalmáért”, azaz a hatalomváltó kijevi Majdan-tüntetésekért, mint az őt vádoló honatya. A képviselő erre szó nélkül felállt, és fejbe rúgta az asztalnál ülő Pisznijt.

Az ukránok többsége szerint az ország rossz irányba halad

A megkérdezettek 72 százaléka gondolja úgy, hogy Ukrajna helytelen irányban halad. Az UNIAN hírügynökség szerint ezt Dmitro Dmitruk, a Szociális Monitoring Központ igazgatója jelentette ki november 20-ai sajtótájékoztatóján, amelyen 2014–2015-ös közvéleménykutatásaik eredményeit összegezte.

Felmérésük értelmében a lakosság 32 százaléka szerint a változások a kelleténél lassabban mennek végbe, 40 százalékuk szerint pedig eleve nem történik semmilyen változás.

Dmitruk felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi fél évben érzékelhetően csökkent a bizalom Ukrajna kormánya és az ukrán vállalkozók iránt, holott a megkérdezettek tőlük várják az ország gazdaságának növekedését.

A lakosságot leginkább foglalkoztató problémák között változatlanul a kelet-ukrajnai háború vezet, bár az augusztusi 73,8 százalék után ma már csak a megkérdezettek 62,7 százaléka gondolja így.

A BPP és a Batykivscsina delegálta a legtöbb képviselőt a helyi tanácsokba

Az október 25-i helyhatósági választások eredményei alapján a Petro Porosenko Blokkja (BPP) és a Batykivscsina (Haza) pártok delegálták a legtöbb képviselőt a helyhatósági szervekbe – jelentette az Ukrajinszka Pravda az Ukrajnai Választók Bizottsága civil szervezet elemzését ismertetve.

A legtöbb képviselővel valamennyi szintű tanácsot figyelembe véve a BBP rendelkezik: 9053 képviselőjükből 8882-t közvetlenül a párt jelölt, 231-en viszont önjelöltként indultak a választásokon, bár a párt tagjai. Julija Timosenko pártja, a Batykivscsina 8896 képviselői helyett szerzett a helyi önkormányzatokban, ezen belül 8061 jelölt indult pártszínekben a választásokon, 835-en pedig önjelöltként.

A többi párt lényegesen kevesebb mandátumot szerzett: Nas Kraj (Mi Vidékünk) – 4592; Opozicijnij Blok (Ellenzéki Blokk) – 4101; Agrár Párt – 3457; Oleh Ljasko Radikális Pártja –2555; UKROP – 2261; Vid­rodzsennya (Újjászületés) – 1759; Szvo­bo­da (Szabadság) – 1750; Sza­mo­po­mics (Önsegítés) – 915.

A Védelmi Minisztérium vezető tisztségeire pályázók egyharmada nem ment át a hazugságvizsgálaton

A Védelmi Minisztérium vezetői tisztségeire pályázó 175 személyt vetettek alá poligráfos vizsgálatnak, minek következtében 32 százalékuk kiesett a versenyből – közölte Oleh Jacina, a tárca személyzeti részlegének igazgatója a Nemzeti Védelmi Egyetemen első alkalommal megrendezett nemzetközi korrupcióellenes hét megnyitóján, melyről az Ukrajinszka Pravda számolt be hétfőn.

Jacina hozzátette, hogy egyetlen jelölt poligráfos kikérdezése mintegy három órát vesz igénybe. Ezután még fel kell dolgozni a kapott információkat.

„Vagyis egyetlen jelöltre majdnem egy napunk megy el” – jelezte.

Az eseményen ugyancsak jelen lévő Jurij Huszev védelmiminiszter-helyettes ugyanakkor arról biztosított, hogy a tárca és a Vezérkar valamennyi részlegvezetője átesik a hazugságvizsgálaton.

(Összeállította: ntk)