Magyar Nemzeti Kereskedőház nyílt Ungváron és Beregszászban

2015. november 25., 08:39 , 776. szám

November 19-én Ungváron, 20-án pedig Beregszászban nyitották meg ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Kereskedőházat.

A Magyar Nemzeti Kereskedőházat (MNKH) a magyar állam és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította azért, hogy a nemzeti külkereskedelmi stratégiával együtt új piacokat és üzleti lehetőségeket nyisson a magyar vállalkozások előtt. Céljuk az is, hogy a magyarországi és külpiaci partnerek egymásra találjanak. Mára 26 országban nyílt magyar kereskedőház.

Az intézmény fő kárpátaljai partnere a „Négyhatár” Vállalkozók Szövetsége. A beregszászi irodaház ünnepélyes megnyitása előtt a Helikon Hotelben tartottak konferenciát, melyen kárpátaljai civilszervezetek képviselői és magyar vállalkozók vettek részt.

A rendezvényre ellátogatott dr. Pana Petra külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki kiemelte, hogy az iroda legfontosabb feladata a külkereskedelem és a gazdaságélénkítés ösztönzése. Az iroda úgynevezett egyablakos ügyintézést biztosít, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy piacelemzéseket készít, felkutatja a megfelelő partnereket, fordítási és tolmácsolási szolgáltatásai vannak, jogi, üzleti, adó- és vámügyi, pályázati kérdésekben nyújt segítséget ügyfelei számára. A helyettes államtitkár asszony arról is beszélt, hogy elsősorban a kis- és középvállalkozások számára szeretnének komplex segítséget nyújtani az üzleti életben.

Dr. Pana Petra beszélt a jövőbeni határ menti fejlesztési tervekről is, többek között az infrastrukturális fejlesztésekről. Elmondta, hogy a Magyar Kormány 2018-ig szeretné az autópályát a magyar–ukrán határig megépíteni, s terveik között szerepel a Beregszász–Munkács útszakasz felújítása is. Szeretnék a vasúti összeköttetést is fejleszteni, valamint bővíteni fogják a Beregsurány–Asztély határátkelőt, és szeretnék megnyitni a Nagyhodos–Nagypalád határátkelőt is.

A konferencián Skapinyecz Péter, a MNKH igazgatója bemutatta a kereskedőház tevékenységét. Elmondta, hogy a kereskedőház egyrészről tömöríti, felkutatja azokat a hazai vállalkozásokat, amelyek termékei, illetve szolgáltatásai a nemzetközi piacokon is versenyképesek lehetnek. Másrészről a külpiaci kereskedőházakon keresztül felméri a piaci igényeket. Az előadáson megismerkedhettek azzal is, hogy a kereskedőház mely ágazatokra fókuszálva közvetíti a magas minőségű, exportképes termékeket és szolgáltatásokat a külföldi piacok felé. Ezek között szerepel – a MNKH reklámanyagát idézve – „a járműipar, elektronika, mezőgazdaság és élelmiszeripar, vegyipar, gépipar, IT, környezetipar, egészségipar, építőipar és mérnöki szolgáltatások”.

Kincs Gábor, a MNKH beregszászi irodájának régióvezetője, a „Négyhatár” Vállalkozók Szövetségének elnöke beszámolt a két szervezet között zajlott eddigi munkáról. Kincs Gergely, a MNKH beregszászi irodavezetője pedig ismertette a ház működési feladatait s már eddig elvégzett munkáját.

A rendezvényre Hajdúszoboszló Önkormányzatának képviselete is ellátogatott. Máté Lajos, a Hajdúszoboszlói Önkormányzat Turisztikai Bizottságának elnöke felszólalásában kiemelte a két vidék turisztikai kapcsolatainak fejlesztési lehetőségeit. Tóth Ferenc, az Avant Beregszász logisztikai igazgatója, beszámolt új proektjeikről, többek között arról, hogy hamarosan beindítják a Beregszász–Níregyháza buszjáratokat.

A konferenciát állófogadás követte, majd pedig a résztvevők ellátogattak a kereskedőház beregszászi irodájába.

Váradi Enikő