Tiszta lélekkel, megbocsátással

2015. december 9., 09:26 , 778. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kezdeményezésére idén Közös advent címszó alatt szervezik meg különböző karácsonyváró programjaikat Beregszász civilszervezetei. Advent második vasárnapján, december 6-án a helyi fiatalság mutatta meg, hogyan készül Jézus Krisztus születésének ünnepére.

A Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat a közös advent jegyében karácsonyváró kézműves-foglalkozást szervezett a Rákóczi-főiskolán. A program keretében különböző kézműves-technikákkal ismerkedhetett meg a több mint 100 érdeklődő gyerkőc. Kipróbálhatták a mézeskalács-készítést, volt kifestőzés, üvegfestés, méhviaszlapból gyertyát, agyagból, filcből, papírból, fahéjból karácsonyfadíszeket készíthettek, s maguk alkothatták meg az esetleg ajándékozásra szánt tárgyakhoz a képeslapot és az ajándéktasakot is.

A kézműveskedés után a Csipkés Együttes fellépésével folytatódott a program. Az együttes előadásában többek között dobronyi és magyarbődi táncokat és dallamokat láthatott és hallhatott a fiatal közönség. Volt népdaltanulás is, a programot pedig jó hangulatú táncház zárta.

A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A délutáni órákban a Pro Cul­tu­ra Subcarpathica civilszervezet (PCS) a Beregszászi Mű­velődési Osztály közreműködésével játékkal és zenével töltötte meg Beregszász főterét. A Nagyberegi Tájház sátrában kézműveskedni lehetett, a PCS és az általa elindított Itt Magyarul Is mozgalom munkatársai pedig kvízjátékkal várták a gyerkőcöket: minden helyes válaszért csoki volt a jutalom.

A reményt jelképező gyertyát dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke gyújtotta meg a téren elhelyezett adventi koszorún. Köszöntőjében arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az adventi vasárnapok a találkozásról szólnak. Ilyenkor lélekben készülhetünk a karácsonyra, nem pedig az üzletekben tolongva. Jó alkalmak ezek arra, hogy egymás szemébe nézve eszünkbe jusson, kit mikor sértettünk meg, s karácsonyig megpróbálhatjuk mindezen sérelmeket elsimítani, rátalálni a régi barátokra, rájönni, hogyan szerethetjük önzetlenül a másikat. Ha így készülünk a karácsonyra, akkor Krisztust, aki maga a fény, tiszta lélekkel fogadhatjuk.

Felszólaltak a történelmi egyházak beregszászi képviselői is. Margitics Volodimir görögkatolikus áldozópap arról szólt, hogy az advent nemcsak a várakozás, hanem a megbocsátás ideje is. Az ünnep legfontosabb része, hogy tiszta lélekkel, szeretetben találkozhassunk a megszületett Jézussal. Ezért engedjük el az egymással szembeni haragot, álljunk tiszta lappal az ünnep elé, hiszen erre tanított bennünket Krisztus is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Molnár János római katolikus plébános a „készítsétek” szót helyezte a jelenlévők szívére Szent Lukács evangéliumának egy idézett szakaszából. El(ő)készítjük az ajándékokat, a házat, a fenyőfát, az ünnepi asztalt. De felkészítjük magunkat is? Nemcsak a külsőségekre kell adnunk, hanem lelkünket is fel kell készítenünk az Istennel való találkozásra. Távolítsunk el életünkből mindent, ami akadályozhat bennünket abban, hogy az Üdvözítő megérkezhessen szívünkbe. Taracközi Ferenc református lelkész arról szólt, hogy az advent egy nagyon fontos dologra készít fel bennünket, de mi annyi mindennel vagyunk elfoglalva, hogy nem vesszük ezt észre. Kiemelte: a Földön, míg az ember él, mindig lesz békétlenség. Jézus Krisztus áthidalta ezt, s isteni békességet hoz a békétlenséggel teli világba. Ezért ne ragadjunk le a földi dolgoknál, kirakatoknál, fényeknél, hanem evezzünk mélyebbre.

A programot a Beregszászi Művészeti Iskola, a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskola, a Beregszászi 5. Számú Általános Iskola, a Beregszászi Ukrán Gimnázium és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szak­képzési Intézetének kórusa tette meghittebbé ünnepi műsorával.

Espán Margaréta