Megszavazta a parlament a közszolgálati törvényt

2015. december 10., 18:28 , 779. szám

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa elfogadta A közszolgálatról című jogszabályt, mely 

szerint az állami hivatalnokokat a jövőben pályázat útján nevezik ki, s korlátozzák 

a miniszterek befolyását a tárcák káderpolitikájára – jelentette csütörtökön az 

Ukrajinszka Pravda.

A törvény, amelyre 261 honatya szavazott igennel, elválasztja egymástól a politikai és a 

közszolgálati tisztségeket, bizonyos posztok kikerülnek a közszolgálati tisztségek 

köréből. Mindezzel a törvényalkotónak az a célja, hogy korlátozza a közhivatalt ellátók 

politikai tevékenységét.

Bevezeti a törvény a minisztériumi titkár tisztségét – ő felel majd a tárcáknál a 

káderkérdésekért és a reformokért.

A jogszabály értelmében az állami hivatalok betöltése eztán kizárólag átlátható 

pályázatok útján lesz lehetséges. A törvény rögzíti az állami hivatalnokok  

kiválasztásáthivatalnokok kiválasztását végző pályázati versenybizottság 

létrehozásának rendjét. Ezen kívül a civil szervezetek, tudományos intézmények 

képviselői és minden más szakértő, aki a versenybizottság tagjává válik, a 

korrupcióellenes törvény hatálya alá esnek, azaz kötelesek nyilvánosságra hozni 

vagyonnyilatkozatukat.

A törvény előírja, hogy a Legfelsőbb Tanács apparátusának vezetőjét a jövőben a 

parlament választja meg és menti fel, míg az Elnöki Adminisztrációét az államfő. 

A jogszabály ezen kívül kitér arra is a kormányfő bejelentése nyomán, hogy az állami 

hivatalnokok béralapja a költségvetés előirányzatából, illetve a költségvetésbe az 

Európai Tanács programja keretében nemzetközi pénzügyi szervezetektől, donor 

intézményektől befolyó támogatásokból formálódik.

A törvény rögzíti, hogy az államhatalmi és a helyi önkormányzati szervek tisztviselőinek 

hivatalos érintkezési nyelve hivatali kötelezettségeik ellátása során az ukrán, s 

ugyancsak az ukrán az ügyintézés és az iratvezetés nyelve is a jelzett hivataloknál. A 

közszolgálati tisztviselőnek szabadon kell beszélnie az államnyelvet, „és szükség esetén 

a törvényeknek megfelelően megállapított regionális nyelvet vagy a nemzeti 

kisebbségek nyelvét”   –” – idézi az UNIAN hírügynökség Aljona Skrum Batykivscsina 

(Haza) párti képviselőt, aki a törvényhozás illetékes államigazgatási, régiópolitikai és 

helyhatósági szakbizottságának részéről ismertette a jogszabályt a parlamentben.  

A törvény 2016. május 1-jétől lép életbe, s nem január 1-jétől, ahogyan eredetileg 

tervezték. Az indoklás szerint a halasztásra azért van szükség, hogy időt biztosítsanak a 

kapcsolódó jogszabályok módosítására.

(pravda.com.ua/unian.ua/Kárpátalja)