Egyelőre marad a régi Adótörvénykönyv?

2015. december 17., 18:44 , 780. szám

A 2016. évi költségvetést a jelenleg is érvényes Adótörvénykönyv alapján fogják átdolgozni és benyújtani a törvényhozásnak – az UNIAN hírügynökség szerint erről állapodtak meg csütörtöki megbeszélésükön a kormány, a Legfelsőbb Tanács és a parlamenti frakciók vezetői.

A hírt bejelentő Jurij Lucenko, a kormánykoalícióhoz tartozó Petro Porosenko Blokkja párt frakcióvezetője ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi Adótörvénykönyvet részben módosítani szükséges az Ukrajna és az IMF között létrejött megállapodásban vállaltak teljesítése érdekében, illetve abból kiindulva, hogy végre kell hajtani bizonyos strukturális reformokat. A témában megjelent sajtóhírekből kiindulva ez mindenekelőtt azt jelentheti, hogy az új törvénykönyv tervezetének fő adószámai – vagy legalábbis egy részük – átkerülnének a jelenleg is érvényes adódokumentumba, míg a teljes szabályozás átdolgozását jövőre fejeznék be.

A Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata úgy értesült, hogy az új Adótörvénykönyv jelenlegi, a kormány által előterjesztett tervezetének átdolgozására bizottságot hoznak létre, amelynek Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök is a tagja lesz. Lucenko szerint az új adójogszabályt 2016 első negyedévében fogadhatják el.

(unian.ua/zn.ua/Kárpátalja)