Krisztus születik! Dicsőítsétek!

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Krisztusban szeretett híveinek és minden jóakaratú embernek!

2015. december 23., 12:14 , 780. szám

Krisztusban szeretett testvéreim!

Ma teljesednek be a szavak, amelyeket esténként rendszeresen imádkozunk: Az irgalom ajtaját nyisd meg nekünk, áldott Istenszülő Szűz! A betlehemi jászolban előttünk fekszik az irgalmasság forrása. Az, aki a legszentebb Istenszülő által jött a világra, a gyermek Jézus, az Úr. Az irgalom ajtaja nemcsak jelképesen nyílott meg a jubileumi év alkalmával, hanem valóban és történelmileg már nyitva áll Üdvözítőnk megszületése óta. Jézus úgy jött el, mint az Atya irgalmának megnyilvánulása és szeretetének jele. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3, 16)

Megmenteni valakit a pusztulástól, az éhínségtől, a szomjúságtól, a szenvedéstől vagy a magánytól – ezek mind fontos dolgok az ember földi élete szempontjából. Ugyanakkor összehasonlíthatatlanul többet jelent megmenteni, üdvözíteni az örök életre. Ezzel a céllal jött Jézus a földre. Megmenteni, üdvözíteni minden bűnöst: téged és engem.

Ferenc pápa a világ és az egyház mai nehéz helyzetében meghirdette az irgalmasság évét. A keresztény értékek megtagadása több európai országban, háborúk, civilizáción belüli konfliktusok – ezek a jelenségek sokunkat érintenek. A háború következtében Ukrajnában mintegy 10 000 ember halt meg. Közöttünk járnak özveggyé vált asszonyok, félárva gyerekek, szülők, akik elvesztették gyermekeiket. Legyünk együtt velük nemcsak szóbeli együttérzéssel, hanem igazi segítséggel is! Azok, akik egyedül maradtak, betegek, szükséget szenvednek, találják nyitva házunk ajtaját! Nyíljon meg minden keresztény hajlék ajtaja, amint megnyíltak a Szent Péter-bazilika ajtói is Rómában vagy a Keresztfelmagasztalás-székesegyház ajtói Ungváron, vagy akár más templomok ajtajai. Az ajtók nyitása nemcsak a szükséget szenvedő testvér befogadásának készségét jelenti, de az irgalmas Atya nagy ajándéka is, aki megnyitja nekünk „szívét a reményre, aki örökké szeretett bennünket, bűnös voltunk ellenére is.” (Misericordiae vultus, 2)

Hívjuk a Szentlelket, hogy újítsa meg családjainkat, élessze fel és erősítse meg a szülők egymás iránti szeretetét, hogy segítsen legyőzni azokat a válságos pillanatokat és nehézségeket, amelyek minden ember és keresztény családjában jelen vannak. Az a Lélek, aki Jézus Krisztusban volt, aki engedelmes volt végig az Atya akaratának, ihlesse meg serdülő gyermekeinket szüleik iránti engedelmességre. A nyitott ajtókon keresztül jöjjön be közösségeinkbe, családjainkba az Isten Lelke, a szeretet Lelke, és az egymás iránti irgalom. Legyen az új év ideje, amely az irgalmasság éve, áldott idő. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Mt. 5,5) Isten irgalmát leginkább megbocsátásában látjuk, mert „nagy a megbocsátás őbenne”. Kérjük, hogy az Isten Lelke ebben a jubileumi évben ajándékozzon meg bennünket irgalmassággal, hogy megbocsáthassunk az ellenünk vétőknek régi sérelmeket és adósságokat.

A legfontosabbat kívánom mindnyájatoknak: hogy mindannyian megérezzük Isten gyengéd szeretetét és bocsánatát. Azt a szeretetet, amelyet a betlehemi jászolnál, a keresztre feszítéskor a Golgotán, és a Feltámadottal való találkozáskor tapasztalunk meg. Hiszen üdvösségünk minden eseményét átitatja Isten tapintata, együttérzése és áldozatkészsége.

Kívánom mindnyájatoknak, hogy megérintse szíveteket a betlehemi éjszaka szeretetének titka, és Isten szeretetének minden titka és jele, amelyet át fogunk élni a 2016. év során.

Imádsággal mindnyájatokért, főpásztori áldással:

Milán munkácsi megyéspüspök
és Nílus segédpüspök