Egy egysejtűfertőzés, amely sok bajhoz vezethet

2015. december 30., 08:30 , 781. szám

A trichomona (Tricomonas vaginalis) egy ostoros protozoa (egysejtű), méghozzá élősködő, betegségeket okozó véglény, mely körte alakú, és 3–5 nyúlvánnyal rendelkezik. Ha pedig megfertőzi szervezetünket, konkrétan a húgyutakat, illetve a nemi szervrendszert, többféle betegséget is okozhat. Az akár meddőséghez is vezető kórt dr. Pauk Vladimir, a Beregszászi Járási Bőr- és Nemibeteg-gondozó főorvosa mutatja be.

– A trichomoniázis elterjedt megbetegedés, mely elsősorban nemi úton terjed, s általában együtt jár más húgy- és nemi úti betegségekkel, mint például a chlamidiózissal, a mitoplazmózissal, gardnererózissal, a candidózissal, vagy éppen a gonorrheával (tripperrel) – magyarázza a szakorvos. – A kór főleg nemi úton, ritkábban nem nemi úton terjedhet, az utóbbi esetben főleg kislányokat támad meg, és koszos ágyneműn, törölközőn, fehérneműn keresztül adódik át, ha az egészségesek a betegek után használják azokat. A trichomoniázist gyakrabban diagnosztizálják nőknél, mint férfiak körében, és nagyon ritka esetekben újszülöttek is megfertőződhetnek, ha világrajövetelük közben – a húgyútakból – a szemükbe kerül a kórokozókat tartalmazó váladék.

– Meddig tart a betegség lappangási ideje, és milyen szerveket támad meg a kór?

– A lappangási időszak három naptól három-négy hétig, többnyire pedig tíz-tizennégy napig tart. Elsősorban húgyúti gyulladást idéz elő, de megtámadhatja a prosztatát, a herét, a mellékherét, a hüvelyt, a petefészket, a petevezetéket, valamint a nemi szervrendszer többi szervét, mint például a spermavezetéket és a spermazacskót.

– Milyen tünetek jelentkeznek húgyúti gyulladáskor, a prosztata, illetve a nemi szervek megfertőződésekor?

– Az első esetben nagyon sok gennyes, nyálkás, tejfehér váladék folyik a húgycsőből vizelés előtt, vizelés közben és vizelés után. Enyhe viszketegséget, égést érzünk a húgyútakban, melyek intenzitása 10-12 napon belül lecsökken, majd a beteg átmenetileg tünetmentes lesz, de a betegség – kezelés híján – krónikussá válik, nem állandó jelleggel, kevés váladék szivárog a húgycsőből, egy-egy csepp formájában, viszont gyakran kell vizelni, vizelés után váladék csöpög, és égő, viszkető érzést észlelünk a húgyútakban. A tünetek – periodikusan – hol megjelennek, hol megszűnnek.

A prosztata megfertőződésekor – heveny stádiumban – székeléskor fájdalmak vagy erős fájdalmak jelentkeznek, melyek kisugárzódnak a lábszárba, a végbélnyílásba. Emellett gyakori vizelési ingert érzünk. Ha az egysejtű megtámadja a húgyhólyagot, gyakori és fájdalmas vizelés jelentkezhet, és egy-két csepp vér is kicsöpöghet. A fertőzés a húgyútak szűküléséhez is vezethet, általában a betegek 5-10 százalékánál, és ilyenkor nehezített, fájdalmas vizelés lép fel, a vizelés vékony sugárban vagy megszakításokkal folyik.

Ha az egysejtű megtámadja a spermazacskót (az egyiket vagy mindkettőt), enyhe gyengeséget érzünk, emellett viszont a fertőzés magas lázzal is jár, és fájások jelentkeznek az ágyékban, illetve a végbélben, melyek kisugároznak a deréktájékba, valamint a hímvessző fejébe. A váladékkal együtt nagyon sok leukocita és trichomona jön ki a szervezetből. Krónikus esetben pedig a betegség gyengébb erekciót és a normálisnál gyorsabb ejakulációt idéz elő. A spermazacskó gyulladása együtt jár a prosztata- és a heregyulladással.

A hüvelygyulladás általában nagyon sok váladékkal jár, mely sárgászöldes színű, és habzik, mivel a benne lévő baktériumok sok gázt termelnek. Petevezeték- és a petegyulladás esetén, sajnos, hegesedés lép fel, a hegek pedig összeszorítják a petevezetéket, így kevesebb tápanyagot kap a petefészek és a petevezeték, ami előidézi a petekeletkezés zavarát, a korai vagy kései peteérést, ami lassúbb vagy ellenkezőleg, gyorsabb menstruációval járhat együtt, vagy teljesen megszűnik a menstruáció. A petevezetékek átjárhatatlanokká válnak, a pete nem tud bejutni a méhbe, így sajnos, méhen kívüli terhesség, vagy ami sokkal rosszabb: meddőség alakulhat ki.

– Hogyan kezelik a pácienseket?

– Általában a nitromidazol csoportba tartozó, a trichomonákat elpusztító gyógyszereket írunk fel, a tablettákat naponta kétszer-háromszor kell bevenni, a terápia a betegség heveny stádiumában 8–10, krónikus fertőzés esetén 10–14 napig tart. A hölgypáciensek esetében hüvelytablettát vagy hüvelykúpot is alkalmazunk. Mind a nőknél, mind a férfiaknál (az utóbbiak esetében a külső nemi szervek kezelésére) trichomonaölő krémeket is bevetünk, a krémet 8–14 napig, naponta kétszer kell használni. A teljes gyógyulásra jellemző, hogy minden külső és belső panasz elmúlik. Többszöri kivizsgálásra is szükség van ahhoz, hogy gyógyulttá nyilvánítsuk a beteget. A páciensek három hónapig megfigyelés alatt állnak, a terápia után 7–10 nappal, majd minden hónapban meg kell ejteni a kivizsgálást. A hölgyek esetében pedig menstruáció előtt és után, legalább két-három cikluson át sort kerítünk a kivizsgálásra.

– Miként előzhetjük meg a trichomoniázist?

– Nem szabad mások törölközőjét használnunk. A nyilvános vécék használatakor az ülőkére való leülés előtt papírt kell tenni az ülőkére, vagy le kell azt törölgetni papírzsebkendővel. Diák- vagy munkásszállókban inkább zuhanyozzunk, mintsem kádban fürödjünk. Egy partnerrel legyünk nemi kapcsolatban, vagy ha nem tudjuk megállni, legalább védekezzünk óvszerrel.

Lajos Mihály