Mi nem a házastársak közös tulajdona?

2015. december 30., 08:35 , 781. szám

„Ebben a rovatban több ízben olvastam már arról, hogy a házasság során keletkezett vagyon a házastársak közös tulajdonát képezi. Nemrég elhatároztuk, hogy elválunk, de amikor szóba került a vagyonmegosztás, a férjem kijelentette, hogy engem egy fillér sem illet meg a családi házunk és a földrészlegünk után – akármit olvastam az újságban, azok az ő tulajdonát képezik. Kérem, írja meg, van-e alapja annak, amit a férjem mondott? Mit kell tennem, nehogy a férjem kijátsszon a vagyonmegosztásnál?”

– Az általános szabály szerint a házastársak által a házasság ideje alatt szerzett vagyon a férj és a feleség közös osztatlan tulajdonát képezi, még akkor is, ha egyikük objektív okokból (például tanulás, a háztartás vezetése, gyermeknevelés, betegség) nem rendelkezett saját jövedelemmel. Létezik azonban néhány kivétel ezen általános szabály alól, így a férj vagy a feleség személyes tulajdonát képezi egyebek mellett a házasságot megelőzően szerzett tulajdon; a házasság idején, de ajándékozási szerződés, vagy öröklés útján szerzett tulajdon; az olyan tulajdon, amelyre a házastársak egyike a személyes tulajdonát képező pénzen tett szert; a privatizáció útján szerzett ingatlan vagy földrészleg; a személyes használati tárgyak, köztük ékszerek, abban az esetben is, ha a házastársak közös pénzforrásából származnak; a saját érdemekért kapott prémiumok, juttatások; az elszenvedett veszteségek után szerzett kárpótlási pénzeszközök; biztosítási díjak, amelyek személyes pénzforrásból erednek stb.

A házasság felbontása esetén a személyes tulajdonra nem terjed ki a vagyonmegosztás. Ilyen esetekben tehát az a döntő, hogy az adott tulajdontárgyak mikor és milyen módon kerültek a házastársak birtokába.

Amennyiben a volt házastársak nem jutnak egyetértésre a vagyontárgyak tulajdonjogát, természetben való megosztásukat vagy a tulajdonrészért fizetendő pénzbeli kompenzációt illetően, az ügyben a bíróság dönt önálló polgári peres eljárás keretében.

Ami tulajdonnal kapcsolatos esetleges tisztességtelen lépések megelőzését illeti – például a tulajdontárgyak önnel nem egyeztetett eladását harmadik személynek –, azt javaslom, hogy mindenekelőtt arra figyeljen, nehogy nyoma vesszen a tulajdonjogot igazoló iratoknak és az ön személyes okmányainak, hiszen ezekkel igazolható adott esetben a bíróság előtt, hogy mikor és miként jutottak az adott tulajdon birtokába, s a bíró ezek alapján dönthet arról, hogy az adott tulajdontárgy közös tulajdonnak minősül-e.

hk