Hogyan védekezhetünk a törvénytelen végrehajtás ellen?

2016. január 6., 08:50 , 782. szám

„Levél érkezett a bejegyzett lakóhelyem szerinti címemre az állami végrehajtótól (Вимога державного виконавця), hogy jelenjek meg az Állami Végrehajtó Szolgálat helyi részlegénél az okmányaimmal egyetemben, ellenkező esetben a végrehajtó leltárba veszi a tulajdonomat. A levél meglepett, mert nem volt tudomásom róla, hogy a bíróság végrehajtást rendelt el velem szemben. Arról sem tudok, hogy bármilyen adósságom, kiegyenlítetlen számlám volna. Az is zavaró, hogy a levélben helytelenül tüntették fel az apai nevemet. Mit tegyek?”

– Az Állami Végrehajtó Szolgálat nem csupán a bírósági határozatok végrehajtásáról gondoskodik, hanem egy sor egyéb dokumentuméról is. Ilyenek például a közjegyzők végrehajtási bejegyzései, a közigazgatási szabálysértési ügyekben született határozatok stb.

A törvény értelmében, kézhez kapva a végrehajtási okmányt, a végrehajtónak 3 napon belül határozatot kell hoznia a végrehajtási eljárás megindításáról vagy elutasításáról. Megindítása esetében, legkésőbb a következő munkanapon köteles megküldeni ezt a határozatot az adósnak. A kényszervégrehajtás 7 nappal a végrehajtási eljárás megindulását követően kezdődhet. Az állami végrehajtónak jogában áll megkövetelni a jogszabályok által ráruházott feladatok végrehajtásához szükséges információkat és dokumentumokat.

Az önnek megküldött idézésben vagy követelésben (Вимога) kötelezően feltüntetendők egyebek mellett a végrehajtási eljárás száma, megindításának időpontja, illetve annak a végrehajtási dokumentumnak a rekvizitumai, amelynek alapján a végrehajtási eljárást megindították önnel szemben.

Hogy valóban indult-e önnel szemben végrehajtási eljárás, arról könnyen meggyőződhet, hiszen az erre vonatkozó információnak szerepelnie kell a Végrehajtási Eljárások Egységes Állami Nyilvántartásában (Єдиний державний реєстр виконавчих проваджень), amelyhez az internet segítségével szabadon hozzáférhet a végrehajtási okmányban megtalálható végrehajtási eljárási nyilvántartási szám és hozzáférési kód segítségével. Az állami végrehajtó eljárása ellen, az esetleges mulasztások, hibák, tévedések miatt annak közvetlen felettesénél, a végrehajtó szolgálat helyi osztályának vezetőjénél, esetleg a szolgálat felsőbb szerveinél is panaszt tehet, illetve keresetet nyújthat be a bíróságon is ez ügyben.

Miután azonban az állami végrehajtással összefüggő törvényes követelések teljesítése kötelező, elmulasztásuk pedig következményekkel járhat önre nézve, azt javaslom, hogy mindenekelőtt jelenjen meg az Állami Végrehajtó Szolgálat helyi osztályán.

hk