Pásztor: Május 22-éig meg kell tartani a rendkívüli választásokat

2016. január 20., 09:38 , 784. szám

A rendkívüli köztársasági parlamenti választásokat a rendes tartományi és helyi önkormányzati választásokkal egyszerre kell megtartani, tehát az április 22-e és május 22-e közötti időszakban, jelentette ki Pásztor István, a vajdasági képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.

„A vajdasági parlament elnökeként nagyon fontos a számomra, hogy megőrizzem az intézmény integritását, tehát hogy tiszteletben tartsuk a procedurális határidőket. Ez azt jelenti, hogy a választásokat április 22-e után és május 22-e előtt kell megtartani. Ebben a tekintetben tárgyalásokat fogok kezdeményezni és képviselni fogom az álláspontomat” – nyilatkozta Pásztor a Beta hírügynökségnek.

Hozzátette: a VMSZ elnökeként úgy véli, a rendkívüli köztársasági parlamenti választások kiírását „ilyen vagy olyan módon is lehet tolmácsolni”, de ezekre sort kell keríteni, amikor a szerbiai kormányfő lemond.

„A Szerb Haladó Párt (SNS), illetve a vezetője, Aleksandar Vučić döntést hozott a rendkívüli parlamenti választások kiírásáról. Ez a párt, illetve az ő személyes döntése, amelyet különböző módokon lehet értékelni, de realitásként kell elfogadni” – fogalmazott.

Szavai szerint a VMSZ készen áll a választásokra, tehát a kampány szempontjából a vasárnapi bejelentés semmi újat nem jelent.

Aleksandar Vučić vasárnap bejelentette, hogy úgy határozott, előrehozott parlamenti választásokat tartanak majd Szerbiában. Következő lépésként át kell adnia a parlament feloszlatására vonatkozó indoklását, illetve le kell mondania a kormányfői tisztségről, ezzel ugyanis megteremtődnek a feltételei annak, hogy Tomislav Nikolić államfő kiírja a választásokat. A szerbiai alkotmány értelmében a választások kiírásáról és időpontjáról az államfő dönt, de a kiírás és megtartás között legalább 45, legfeljebb pedig 60 napnak kell eltelnie.

(vajma.info/Kárpátalja)