Törökországba készül a Hoverla

Labdarúgás

2016. január 20., 08:31 , 784. szám

Ha hinni lehet az ua-football hírportálon megjelent információknak, az Ungvári Hoverla labdarúgó-csapata hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2015–16-os idény tavaszi folytatására (a klub hivatalos honlapján hetek óta nem jelent meg friss információ, és Ivan Sic klubigazgatót sem sikerült elérnünk telefonon).

A hírek szerint egyelőre két verzióban gondolkodnak az együttes vezetői a felkészülést illetően. Az egyik szerint már egy-két napon belül elutaznak Törökországba edzőtáborozni, a másik eshetőség szerint 7-8 napig még hazai környezetben folytatnák a felkészülést – ami során szlovák és magyar edzőpartnerekkel is találkoznak –, és csak utána vennék az útjukat dél felé.

A napokban Ivan Sic klubigazgató cáfolta azokat a korábban megjelent híreket, miszerint a korábbi játékosaival és edzőivel fennálló tartozások miatt az UEFA kizárta volna az ungvári együttest a játékos-igazolási piacról, mint mondta, sem az ukrán, sem az európai szövetségtől hivatalosan nem kaptak ilyenféle értesítést. Ennek megerősítéseként megjelent az a hír, miszerint a Hoverlában folytatja pályafutását Olekszandr Zozulja, a Vorszkla Poltava korábbi játékosa, aki korábban a zöld-fehéreknél 85 bajnoki találkozón lépett pályára, amelyek során négyszer volt eredményes. Az ungváriak új szerzeménye a Dinamo Kijev nevelése, így a mostani keretből vele együtt már több mint egy csapatra való játékos mondhatja el, hogy fővárosi kötődése van.

(felvégi)