Meddig húzódhat egy per?

2016. február 10., 10:24 , 787. szám

„Két éve nyugdíjba mentem. A Nyugdíjalap kezdetben rendesen fizette a nyugdíjamat, de azután megtagadták a fizetést. A bíróságon megnyertem a pert, de a Nyugdíjalap fellebbezett, és immár hetek óta hiába várom, hogy történjen valami. Meddig húzódhat még az ügy? Hová fordulhatnék a fellebbviteli bíróságon kívül?”

Ukrajna adminisztratív perrendtartási törvénykönyvének 190. cikkelye értelmében az ügyben eljáró bírónak a fellebbviteli eljárás megindításától számított 10 napon belül tájékoztatnia kell erről az ügy szereplőit, megküldve a számukra egyúttal a fellebbviteli kereset másolatát, illetve tájékoztatva őket a jogaikról és a kötelességeikről, valamint megállapítva a határidőt, ameddig kifogással élhetnek a fellebbezés ellen.

Leveléből ítélve, illetve az említett jogszabály normáiból kiindulva önnek már megküldték a fellebbviteli bíróságról az értesítést a fellebbviteli eljárás megindításáról.

Az adminisztratív perrendtartási törvénykönyv 195¹. cikkelye értelmében az elsőfokú bírósági határozat elleni fellebbezést a fellebbviteli eljárás megindításáról hozott határozat megszületésétől számított egy hónapon belül, az elsőfokú bírósági végzés elleni fellebbezést a fellebbviteli eljárás megindításáról hozott határozat megszületésétől számított 15 napon belül ki kell vizsgálni. Kivételes esetekben a bíróság a perben szereplő valamelyik fél kérésére, vagy az ügy sajátosságaiból kifolyólag meghosszabbíthatja az eljárás időtartamát, de legfeljebb 15 nappal, amiről külön végzés születik.

Ukrajna adminisztratív perrendtartási törvénykönyvének 122. cikkelye értelmében a bíróság ésszerű időn belül tárgyalja az ügyeket, ami viszonylagos. Minden esetben az az idő tekinthető ésszerűnek, amennyire a bíróságnak a helyes döntés meghozatalához van szüksége a törvények által megállapított eljárási rend szerint.

Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának jogi állásfoglalása értelmében az ésszerű idő minden konkrét esetben az ügy igazságos és időben történő kivizsgálásának, összetettségének, a felperes viselkedésének, a bíróság eljárási cselekményeinek figyelembevételével határozandó meg, azonban nem léphetők túl a törvény által megállapított határidők.

Ily módon önnek jogában áll panaszt tenni az Adminisztratív Fellebbviteli Bíróság Elnökénél, kérve az ügy kivizsgálásának felgyorsítását az Ukrajna adminisztratív perrendtartási törvénykönyvének 190. és 195¹. paragrafusaiban szereplő határidőkre való tekintettel, miután az eljárás elhúzódása egyetlen megélhetési forrásától fosztja meg önt. Kérje továbbá, hogy tájékoztassák arról, milyen határozat született panasza ügyében.

hk