Kárpátaljai delegáció járt Bács-Kiskun Megyében

2016. február 26., 14:32 , 790. szám

A Kárpátaljai Megyei Tanács hattagú delegációja bemutatkozó látogatást tett február 25-én a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzatnál abból a célból, hogy a két megye közötti együttműködés lehetőségeit megvitassák.

A küldöttséget Rideg Lász­ló, a Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlés elnöke fogadta, aki bemutatta a vendégeknek a megye jellegzetességeit, és ismertette az önkormányzat főbb céljait, feladatait.

„Meg fogjuk keresni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a két megye között a turizmus terén is lehetőséget nyújtanak az emberi kapcsolatok kiszélesítésében” – mondta Rideg László a köszöntőjében.

„A mai találkozó másik fontos témája a gazdasági kapcsolatok lehetnek, hiszen az itteni cégek sok olyan hasonló tevékenységet folytatnak, mint a Kárpátalján működő vállalkozások” – tette hozzá.

A közgyűlés elnöke emellett az európai uniós tapasztalataik, tanulságaik átadását említette még mint közös tárgyalási alapot.

A megbeszélésen részt vett Kovács Ernő kormánymegbízott is, aki elmondta, hogy a magyar kormány elkötelezett a szomszédos országokkal (főként a magyarlakta területekkel) való jó viszony kialakítása és fenntartása iránt, s biztos benne, hogy sem a távolság, sem a szándék nem szab majd gátat a kapcsolat további építésében.

Mihajlo Rivisz, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke példaértékűnek nevezte a megyei önkormányzat elért eredmé­nyeit, és komoly vágyát fejezte ki az iránt, hogy Kárpátalját ne csak a médiából ismerhessék meg az anyaországiak, hanem személyes tapasztalataik, élményeik során.

Kérte a magyar partnereket, hogy legyenek a kárpátaljaiak törekvéseinek mentorai: segítsék munkájukat a pályázatok kapcsán; a kertészet, a szőlészet és borászat területén szerzett tapasztalataik átadásával támogassák a komoly értékekkel rendelkező falusi turizmusukat, valamint egészségügyük felzárkóztatását a legalapvetőbb műszaki és orvosi eszközök beszerzésével.

Kárpátalja páratlan természeti szépségekkel, különleges kirándulóhelyekkel, tiszta szívű, vendégszerető emberekkel, gyógyító termálvizekkel, kiaknázatlan gazdasági lehetőségekkel rendelkezik, melyekből Bács-Kiskun megye kovácsolhatna az itt élők számára előnyt.

A kárpátaljai delegáció kiemelte: nagyon fontos számukra, hogy a kárpátaljai magyarok szülőföldjükön maradjanak, és ne kényszerüljenek elvándorlásra.

A tárgyalások eredményeseknek bizonyultak, hiszen mindkét fél úgy ítélte meg, hogy a két régiót összekötő, közös történelmi múlt alapjaira sikerült egy kölcsönös és remélhetőleg mindkét megye számára gyümölcsöző együttműködés első építőköveit lerakni. Rideg László elmondta, hogy komoly lehetőséget lát a jövőbeni együttműködésre a gazdaság, a borászat, a kertészet és a turisztika területén, valamint biztosította leendő partnereit a megyei önkormányzat segítő, támogató szándéka felől.

(bacsmegye.hu/VV)