Oscar-díjat nyert a Saul fia!

2016. február 29., 17:11

Megnyerte az Oscart a Saul fia. A legjobb idegen nyelvű filmnek járó trófeát utoljára 34 évvel ezelőtt hozta el magyar alkotás. Nemes Jeles László magyar idő szerint hajnali 5 óra után, hatalmas taps közepette vehette át az aranyszobrocskát.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. „Az emberiség legsötétebb óráiban is van talán bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film” – fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben.

„A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük”– olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő gratulációja angolul is olvasható.
Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.
Andy Vajna is elismerően szólt a Saul fiáról: „Örülök, hogy ennek a sikernek mi is részesei lehetünk. Nemes Jeles László története arról szól, hogy ha van egy jó ötleted, és hajlandó vagy érte keményen dolgozni, akkor neked is sikerülhet” – nyilatkozta.

(rtl.hu/inforadio.hu/mti.hu/VV)