Vele együtt hordozni a terhet

IV. Kereszthódoló Körmenet

„Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: »Beteljesedett!« És fejét lehajtva kilehelte lelkét” (Jn 19, 28–30).

Jézus Krisztus életének utolsó óráira emlékezett nagyböjt harmadik vasárnapján, február 28-án Kárpátalja görögkatolikussága. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerülete e napon szervezte meg IV. Kereszthódoló Körmenetét Beregszászban, hogy emlékezzen és emlékeztessen mindarra a szenvedésre, amelyet Jézus Krisztus megváltásunkért elszenvedett.

A jelképes kálvária, amelyet az egyházmegye különböző falvaiból érkezett több száz zarándok járt végig, a beregszászi vasútállomás épületétől indult s a beregszászi görögkatolikus templomnál ért véget. A keresztút 12 állomásán Luscsák Nílus, az egyházmegye segédpüspöke, az egyházmegye áldozópapjai, a Beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplom előtti megállónál pedig Molnár János plébános idézték fel Szent Máté, Szent Márk, Szent János és Szent Lukács evangéliumából Krisztus keresztútjának történetét halálra ítélésétől egészen feltámadásáig. Az ezeket követő igemagyarázatokban papjaink az evangélium sorairól, és az azok között megbúvó szenvedésről, megaláztatásról, a Krisztus által tanúsított áldozatról és önfeláldozásról szóltak. Egy-egy állomás között papok, édesanyák, édesapák, fiatalok, özvegyek és egyedülállók, pedagógusok, egyháztanácstagok, papnék vitték vállukon a súlyos keresztet, megosztva egymással a terhet, s Cirenei Simonként jelképesen segítve Krisztusnak az úton.

„»Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok!« Az egész nép azt felelte: »Az ő vére rajtunk és gyermekeinken!«” (Máté 27, 24–25). „Sokféle döntést hozunk meg életünk során. És sokszor igyekszünk igazolni magunkat, amikor kiderül, hogy rossz döntést hoztunk. (…) Akkor vagyunk képesek reális és Istennek tetsző döntéseket hozni életünk folyamán, ha teret engedünk Isten szeretetének és annak, aki a világ világosságaként, irántunk érzett szeretetből vállára veszi a keresztet, vállalja azt a szenvedést, ami a világ megváltásának ára lesz” – hangsúlyozta Ábrány Krisztián csepei parochus.

„Felöltöztették bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután elkezdték őt így köszöntgetni: »Üdvöz légy, zsidók Királya!«” (Mk 15, 17–18). „»Üdvöz légy, zsidók királya!« – hangoztatják azok az emberek, akiknek betegeit meggyógyította, azok az emberek, akik közt járt, tette a dolgát. Gúnyból mégis ezt kiáltják annak az embernek, aki életét áldozta nemcsak őérettük, hanem azokért az emberekért is, akik távol álltak Jézus Krisztustól. Mi az ember feladata ebben a világban? Hogy kiáltsa Jézusnak: közelebb akarok kerülni hozzád!” – emelte ki Pősze Sándor tiszabökényi parochus.

„Leköpdösték, elvették a nádat és a fejét verték.” (Mt 27,30). „Minden nehézséget, minden egyes szenvedést, amibe ember csak kerülhet, elszenvedett értünk. Így, amikor hasonló helyzetbe kerülünk, bizton fohászkodhatunk hozzá, mert olyan főpapunk van, aki nem hagy bennünket magunkra, mert a lehető legjobban tudja, hogy mire van szükségünk” – mondta Iván Gábor mezőgecsei parochus.

„Jézus odafordult hozzájuk, és így szólt: »Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok! Magatokat és gyermekeitek sirassátok! (...) Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?«” (Lk 23, 28–31). „Az asszonyok most is itt vannak Jézus szenvedésének útján és sírnak. De Jézus visszautasítja részvétüket. Visszautasítja, mert még szenvedése közben is tanítani, evangelizálni, Isten országát hirdetni akarja” – hangsúlyozta Szkoropádszky Péter palágykomoróci parochus.

„Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét.” (Mk 15,21) „Jézus Krisztus a mi Cirenei Simonunk akar lenni a mindennapi kereszthordozásban… Szenvedéseiben azt üzeni, hogy azért vállalta ezt, hogy terheinket levegye a vállainkról... Ő az, aki mindig a szükséget szenvedővel van, akibe mindig kapaszkodhatunk, ő az az utolsó szalmaszál, amely az életünket megmenti és megmentheti” – vélekedett Szűcs Ferenc barkaszói parochus.

„A nép és az asszonyok nagy sokasága követte őt, jajgattak és sírtak miatta.” (Lk 23, 27) „A világnak Veronikákra van szüksége. Arra a Veronikára, aki egyszerű kendőt visz oda az Úr Jézus Krisztushoz és megtörli az arcát. A szenvedőhöz, és nem a dicsőséges, nagy világmegváltóhoz megy oda. Krisztus megtört volt, megalázott... Vajon van-e köztünk ilyen Veronika, aki képes hétköznapi cselekedetekben megmutatni szeretetét és irgalmát? Ezeknek a tetteknek az ajándéka az, hogy Krisztus arcát hordozhatjuk magunkban” – húzta alá Lődár Jenő batári parochus.

„Mit keresitek az élőt a holtak közt? Nincs itt, föltámadt.” (Lk 24,5–6) „Nem maradhat egyetlen embernek sem hideg a szíve, mikor látja azt, hogy Jézus mennyit szenvedett értünk. A szenvedései és a keresztút során a többszöri elesés és felállás azt jelentette, mennyire fontos volt számára, hogy célhoz érhessen, a Golgotára feljusson. Kevesen hitték, hogy eljut a hegy tetejére. De kellett, hogy eljusson odáig, és ott kitűzze nagy győzelmi zászlóját. A kereszt Isten nagy szeretetének zászlójává vált” – zárta a gondolatok sorát Luscsák Nílus segédpüspök.

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap és úgy kövessen.” (Lk 9,23)

Espán Rita