Törvény híján mezőgazdasági holdingok kezébe kerülhet a hromadák földje

2016. március 5., 10:53 , 791. szám

A települési önkormányzatok helyébe lépő területi közösségek, az úgynevezett hromadák jelenleg ki vannak zárva a földterületekkel való rendelkezésből – írja összeállításában a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata.

A portál szerint az ukrán kormányzat megteheti, hogy tudatosan még azelőtt sort kerít a földprivatizációra, hogy a közösségek élni tudnának a földhöz való jogukkal, majd ezután megjelenhetnek a színen a mezőgazdasági holdingok.

„Miközben szűnni nem akaró gondoskodást tanúsítanak a virtuális »szegény falusiról«, a kormányzati emberek teljességgel közönyösek a régiók nagyon is konkrét lakóinak problémái iránt. A földnek, amelyet olyan kitartóan el akarnak adni, oda akarnak adni és ajándékozni, már van tulajdonosa: a territoriális hromadák. És ez a tulajdonos immár több mint egy éve várja, hogy mikor kerülnek a birtokába a településhatárokon túli földterületek” – olvasható a cikkben.

„A hromadák létezésének alapja a föld, ugyanakkor nem folyik területrendezés, sőt a többségüknek főterve sincs. A hromadák gyakorlatilag ki vannak zárva a földdel való rendelkezésből, mindenekelőtt a településhatárokon kívüli földek vonatkozásában. Jelenleg ott virágzik a korrupció. A föld az állam és a falusi hromadák alapja, ám nagyobbik részét ma senki sem ellenőrzi. A helyi hivatalnokok kérik, hogy mielőbb módosítsák a földtörvényt, s legalább a már megalakult hromadáknak adják át a földet” – jelentette ki a DT-nek nyilatkozó Nyikolaj Furszenko, a Falusi és Községi Tanácsok Összukrajnai Egyesületének elnöke.

Elmondása szerint a helyhatósági választások a helyi mezőgazdasági holdingok és a nagy agrárvállalatok szigorú felügyelete mellett zajlottak. Valamennyien „saját” településvezetőjüket igyekeztek hatalomra juttatni, hogy azután akadálytalan hozzáférésük legyen a földekhez, amelyekkel a hromada fog rendelkezni. A szakértő szerint nem egyedi esetekről van szó, az agrárszféra nagyvállalkozói állandóan beleavatkoztak a választási folyamatba.

„Ha a mezőgazdasági holdingok dominálnak, főként gabonatermesztéssel foglalkoznak, és a külső piacokra termelnek. A falusi hromadák gazdálkodásának alapját a kis és közepes vállalkozók kell, hogy képezzék. Akkor megállíthatjuk az ifjúság elvándorlását, valóban újjászülethet a falu a decentralizációnak köszönhetően” – mutatott rá Nyikolaj Furszenko.

A DT emlékeztet, hogy 2015. december 7-én Petro Porosenko elnök aláírta a mezőgazdasági földek adásvételére vonatkozó moratóriumot 2017-ig meghosszabbító törvényt. A jogszabály egyben kötelezte a miniszteri kabinetet, hogy 2016. március 1-jére dolgozza ki és nyújtsa be a parlamentnek a mezőgazdasági rendeltetésű földek forgalmát szabályozó új jogszabályt.

(zn.ua/Kárpátalja)