Ünnepi tanácsülés Zápszonyban

Mindenben segít Budapest XVI. kerülete

2016. március 9., 10:26 , 791. szám

Öt éve kötött testvér-települési megállapodást a beregszászi járási Zápszony és Budapest XVI. kerületének önkormányzata. A 73 ezer lakosú fővárosi kerület sokat segített az azóta eltelt években az 1800 lakosú kárpátaljai falunak, egyébként is nagyon jó a két önkormányzat vezetői és képviselői között a kapcsolat. Március 4-én, a testvér-települési szerződés aláírásának ötödik évfordulóján ünnepi tanácsülésen látták vendégül Zápszonyban Kovács Pétert, a XVI. kerület polgármesterét, Szász József alpolgármestert és Horváth János önkormányzati képviselőt.

Bacskai László, Zápszony polgármestere az ünnepi tanácsülésen a helyi képviselő-testület és a faluban működő intézmények vezetőinek jelenlétében felidézte: „Öt évvel ezelőtt, február közepén ellátogatott hozzánk a XVI. kerületből egy kis delegáció Kovács Péter polgármester úrral az élen. Elkísérte őket falunk szülötte, Brenzovics László és Tóth István korábbi beregszászi főkonzul. Akkor döntöttük el, hogy testvér-települési kapcsolatot alakítunk ki. Ma napra pontosan öt éve annak, hogy Budapesten, a képviselő-testületi ülésen alá is írtuk a szerződést, melynek értelmében községünk a XVI. kerület testvértelepülése… Öt év alatt a XVI. kerület önkormányzata és lakossága – hisz volt a lakosság körében gyűjtés is – nagymértékben hozzájárult községünk fejlesztéséhez. Az első közös programunk az iskolánk ablakainak cseréje volt, majd ajándékba kaptuk tőlük templomunk új padjait, óvodánk minden évben rengeteg segítséget kap Budapestről, elláttak bennünket mosó-, mosogató-, fertőtlenítő szerekkel, minden karácsonykor kapunk cipősdoboz-ajándékokat, az iskolánk kapott egy komplett számítástechnikai osztályt, amiért ugyancsak Budapest XVI. kerületének tartozunk hálával és köszönettel. Gyakran látogattak el hozzánk, és mi is többször részt vettünk a kerületben minden év szep­temberében megrendezett Kertvárosi Vigasságok ünnepségen. Negyven zápszonyi gyereket látott vendégül a XVI. kerület önkormányzata, akiknek megmutatták a magyar főváros nevezetességeit. Sajnos, mi olyan helyzetben vagyunk, hogy csak magunkat, szeretetünket, barátságunkat tudjuk adni. Remélem, ez megmarad a következő időkben is.”

Kovács Péter polgármester elmondta, hogy a 2004-ben a külhoni magyar állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás sikertelen volt az országban, de Budapest XVI. kerületében elegendően járultak az urnákhoz és meg is szavazták azt. „Ha csak a kerületünkön múlott volna, már akkor lett volna kettős állampolgárság. Mivel ez a kezdeményezés akkor országosan nem sikerült, a képviselő-testület hozott egy olyan döntést, hogy minden elcsatolt országrészben legyen testvérvárosunk. Ezek közül utolsóként találtuk meg Zápszonyt, öt évvel ezelőtt, de talán a legjobb barátságok itt, Kárpátalján alakultak ki, és a legnagyobb szeretettel mindig itt fogadnak bennünket. Köszönöm ezt a polgármester úrnak és minden zápszonyinak” – hangsúlyozta Kovács Péter.

Az ünnepi tanácsülés végén a két polgármester zászlót cserélt. A zápszonyiak ünnepi tortával is készültek, a koccintás után a Zápszonyt vezető képviselő-testület tagjai hosszasan elbeszélgettek a magyarországi önkormányzati vezetőkkel. Másnap a budapesti vendégek ismerkedtek a kárpátaljai település helyzetével, a faluban működő intézmények munkájával. Ellátogattak Beregszászba is, ahol megismerkedtek a járási székhely nevezetességeivel.

dózsa