Kárpátaljáról – röviden

2016. március 16., 10:30 , 792. szám

Moszkal „eltávolítja” Oroszországot a Szberbank Rossziji bank fiókjainak nevéből

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója március 11-i rendeletében javasolja az érintett polgármestereknek, hogy távolíttassák el az „agresszor ország” nevét a pénzintézet kárpátaljai fiókjainak homlokzati feliratából. Ily módon a bank neve egyetlen szóra, Szberbankra módosulna.

Kárpátalján egyébként a banknak mindössze három fiókja működik, kettő Ungváron, egy pedig Munkácson.

A hírről beszámoló Zakarpattya Online emlékeztet: a moszkvai anyavállalattól indult kezdeményezés nyomán az ukrajnai leányvállalat még tavaly decemberben elhatározta, hogy a nevét Szberbankra rövidíti. A feliratcserére tehát mindenképpen sor került volna, a kormányzói rendelet nélkül is.

Tény azonban, hogy az Oroszország szó az épületek homlokzatán sokakat irritált. Februárban ismeretlenek a pénzintézet kárpátaljai, illetve ukrajnai működése elleni tiltakozásuk jeléül Ungváron piros festékkel öntötték le a Szberbank fiókjának épületét. A rendőrség az esetet garázdaságnak minősítette.

Az ATO kezdete óta 75 kárpátaljai esett el Kelet-Ukrajnában

A mukachevo.net által közölt, március 11-i állapotot tükröző adatot a kárpátaljai kormányzó sajtószolgálata is megerősítette.

A portál emlékeztet, hogy a megye első hősi halottja a beregszászi Popovics Roland volt. A szerződéses katonaként szolgálatot teljesítő 19 éves fiatalemberrel mesterlövész végzett Luhanszk közelében 2014. június 14-én, néhány nappal 20. születésnapja előtt. Később egykori iskolája falán emléktáblát helyeztek el a tiszteletére.

Halálos lövöldözés volt Munkácson

Robbanóanyagot is bevetettek Munkácson egy lövöldözésben. Az eset szombaton történt a város Pentagon nevű kerületében, a Mologyizsna utcában, egy középiskolától nem messze.

Sajtóbeszámolók szerint a fiataloknál, akik nem sokkal dél után gépkocsival érkeztek a helyszínre, lőfegyver volt, a velük vitába keveredett helyi lakosnál viszont robbanószerkezet, egy kézigránát. A mukachevo.net rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy összesen négy lövés dörrent az utcán. Ezek közül egy eltalálta az incidens helyi illetőségű résztvevőjét, akinek gránátja szerencsére nem robbant fel. A támadók ezután visszaszálltak az autójukba és elhajtottak a helyszínről.

A tetthelyre kiérkező rendőrök és tűzszerészek ártalmatlanították a meglőtt férfi robbanószerkezetét, majd megkezdődött a helyszínelés. Kiderült, hogy a lövöldözés alatt a közeli iskolában tanítás folyt, s nem messze onnan egy bölcsődében is munkanap volt a szombat. A történtek hírére a gyerekeket utóbb hazaengedték „szüleik felelősségére”.

Később a rendőrség Ungváron elfogta a lövöldözés miatt körözött járművet és annak két utasát.

A sebesült férfit a mentők kórházba szállították, az életét azonban nem sikerült megmenteni, még aznap este belehalt sérülésébe. A 32 éves áldozat neve korábban több kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűnügyben felmerült. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy a szombati incidens hátterében is a kábítószer állhatott.

Ismét felvonultak a nacionalisták Ungváron

Fáklyásmenettel és nagygyűléssel emlékeztek meg vasárnap az ország minden részéből Ungvárra gyűlt ukrán nacionalisták Karpatszka Ukrajina függetlenségének 77 évvel ezelőtti kikiáltásáról – jelentette a Novini Zakarpattya.

A felvonulók zöme terepszínű egyenruhát, jelentős részük álarcot viselt. A nagygyűlésen felszólaltak egyebek mellett a Karpatszka Szics kárpátaljai nacionalista szervezet, a Pravij Szektor fegyveres szárnya, és az Azov-Kárpátalja „civil hadtest” képviselői.

„A kárpáti szicsgárdisták utódai kinyilvánították készségüket, hogy ellene szegüljenek a magyar megszálló vezetők kiszolgálóinak, akik most is igyekeznek elszakítani Kárpátalját Nagy Ukrajnától. Ugyancsak felhangzottak Karpatszka Ukrajina bátor katonáinak dicsőségét hirdető jelszavak, valamint a belső megszálló rezsim jelenlegi foglyait támogató rigmusok” – idézi a portál a Karpatszka Szics Népvédelmi Szervezetnek a rendezvényről kiadott közleményét.

A közlemény arra nem tér ki, miféle magyarkiszolgálókról van szó – jegyzi meg a Novini Zakarpattya.

Munkács nevet módosítana

Közmeghallgatást tartottak Munkácson annak kapcsán, hogy a város ukrán nevét változtassák vissza Mukacsevéről Mukacsevóra.

A hírről beszámoló Zakarpattya Online azt írja, a névmódosítás megvitatására és előkészítésére 25 fős bizottságot alakítottak a városban az oktatás, a tudományos élet, a kultúra, a tömegtájékoztatási eszközök, a civil szervezetek stb. képviselőiből.

Andrij Baloha polgármester a portálnak nyilatkozva kifejtette, hogy a helyiek számára a Mukacsevo a város nevének megszokott alakja, viszont Ukrajna közigazgatási és területi egységeinek regiszterében Mukacseveként szerepel a település. A városvezető szerint azt szeretnék elérni, hogy a település nevében ne legyen eltérés helyi és országos szinten. Hozzátette, a törvények lehetőséget adnak a lakossági kezdeményezésre ezen a téren. A végső szót a névváltoztatást illetően a Kárpátaljai Megyei Tanácsnak, majd Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának kell kimondania.

A Zakarpattya Online emlékeztet, hogy 2015 végéig mind a helyi lakosok számára kiállított személyi igazolványokban, mind a hivatalos dokumentumokban a város „Mukacsevo”-ként szerepelt, miután azonban ez év elejétől a helyhatósági és közigazgatási szervek csatlakoztak az egységes országos rendszerhez, amely az állami közigazgatási és területi regisztert használja, az újonnan kiállított személyi igazolványokban megjelent a „Mukacseve” névalak.

Az előkészítő bizottság által rendezet múlt pénteki tanácskozás résztvevői egybehangzóan a Mukacsevo névalak mellett foglaltak állást, egyesek szerint a Mukacseve „mesterségesen kitalált”, s megjelenése talán a politikai hátteret sem nélkülözi.

Összeállította: ntk