A legtöbben Jacenyukot hibáztatják az életszínvonal romlásáért

2016. március 16., 19:24 , 793. szám

A polgárok 33,2 százaléka Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt tartja felelősnek a társadalmi és gazdasági helyzetnek az elmúlt két évben végbement romlásáért – írja az Ukrajinszka Pravda a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérésére hivatkozva.

Petro Porosenkónak ugyanezt a megkérdezettek 24,2 százaléka rója fel, miközben a miniszteri kabinetet általában a válaszadók 11,1 százaléka, a Legfelső Tanácsot 8,7 százaléka, Viktor Janukovics volt államfőt pedig 4,5 százaléka hibáztatja. További 6,8 százalékuk úgy tartja, hogy az életszínvonal romlásában a háború a vétkes, 0,9 százalék az Egyesült Államoknak, 0,7 százalék pedig a nyugat-európai országoknak rója fel a történteket.

Az emberek hajlanak arra, hogy a koalíció szétesése miatt is Jacenyukot hibáztassák (27,6 %). A megkérdezettek 21,5 százaléka viszont úgy véli, hogy ebben Porosenko a ludas, 7,1 százalékuk szerint pedig Timosenko és pártja.

A válaszadók többsége (54,6 %) helytelenítette, hogy a Rada február közepén nem menesztette a kormányt. A válságból való kilábalást a megkérdezettek 49,6 százaléka a kormány menesztésében és egy új miniszterelnök vezette új kabinet kinevezésében látja, míg 17,4 százalékuk azt szeretné, ha a jelenlegi kormány folytatná a reformokat, 14,6 százalékuk szerint új parlamenti koalíciót kellene létrehozni, 13,8 százalékuk az előre hozott elnökválasztásban látja a megoldást, 13,4 százalék pedig az előre hozott parlamenti választásokban.

Arra a kérdésre, hogy kit szeretnének látni a miniszterelnöki tisztségben, a legtöbben (12,9 %) Julija Timosenko nevét említették, 9,9 százalék Miheil Szaakasvilit, 6,5 százalék Oleh Ljaskót, 5,6 százalék Arszenyij Jacenyukot, 4,7 százalék Jurij Bojkót, 3,7 százalék Anatolij Hricenkót nevezte meg. A megkérdezettek 15,8 százaléka ugyanakkor nem tudott válaszolni erre a kérdésre, 27,2 százalékuk pedig a megnevezettek egyikét sem szeretné kormányfőnek.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)