Új görögkatolikus templomot szenteltek a kárpátaljai Kisgejőcön

2016. március 20., 18:53

Március 13-án, nagyböjt 5. vasárnapján szentelték fel az Ungvári járásban található Kisgejőcön az új görögkatolikus templomot Istenszülő Szűz Mária elhunyta és mennybevitele tiszteletére.

A templom felszentelését Milán Šašik munkácsi püspök végezte, Ambrus József kisgejőci görögkatolikus lelkész és az Ungvári járás magyar ajkú papjainak koncelebrálásával.

A szentliturgián jelen volt Nagy István kisgejőci református lelkész és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, aki maga is kisgejőci származású.

A felszenteléssel a kisgejőciek régi vágya teljesült most. A község görögkatolikus múltja még a Monarchia idején kezdődött; 1932-ben már 130 hívő vallotta magát görögkatolikusnak a községben. 1939-ben sikerült a közösségnek egy épületet vásárolnia, amelyet kápolnává alakítottak át, és így megkezdődhetett a liturgikus élet.

Ezt az épületet először 1949-ben átadták a Moszkvai Patriarchátusnak, majd a szovjethatalom 1962-ben bezáratta, és rekvirálta a közösségtől. A görögkatolikus közösség 1989-et követően folyamatosan éledt újjá, de egykori ingatlanját nem sikerült visszaszereznie, mivel időközben azt privatizálták. A régi tulajdont ha nem is kaphatta vissza a közösség, de kaptak helyette egy romos épületet, Egry Ferenc harangöntő egykori műhelyét, melyet 1993-ra sikerült kápolnává alakítani és felszentelni.

A felszentelés után több mint tíz évig felújítás nélkül működött a templom a régi épületben, amikor újabb problémák jelentek meg. A régi falak omladoztak, a tetőszerkezet elavult, és egyes elemei már életveszélyesek lettek. A felmérés megmutatta, a régi épület felújítása nem ésszerű és nem ajánlatos. Az előkészítési munkálatok után 2005-ben elkezdődött az új templom építése, amely bár belülről elkészült, de a teljes befejezése még várat magára.

(magyarkurir.hu/VV)