Világbank: 2016-ban Ukrajnában 15 százalékos infláció várható

2016. április 1., 18:59 , 795. szám

A Világbank előrejelzése szerint 15 százalékos infláció várható idén Ukrajnában, míg 2017-ben 11 százalékos – jelentette az Ekonomicsna Pravda az Ukrajinszki Novinire való hivatkozással.

A Világbank csökkenő mértékű inflációt jósol Ukrajnában az elkövetkező években: 2016-ban 15%, 2017-ben 11%, 2018-ban pedig 9%.

A washingtoni székhelyű pénzintézetnél az ukrán folyó fizetési mérleg hiányát a GDP 1,3 százalékára becsülik 2016-ban, míg 2017-ben a GDP 0,6 százalékára, 2018-ban pedig az 1 százalékára teszik a deficit mértékét.

A Világbank közgazdászai az ukrán export fokozatos növekedésére számítanak, amelynek mértéke 2016-ban 2,2 százalék, 2017-ben 5 százalék, 2018-ban pedig 4 százalék lehet.

Ugyancsak nőni fog az import: 2016-ban 0,6 százalékkal, 2017-ben 2,3 százalékkal és 2018-ban 4,6 százalékkal.

A Világbank ugyanakkor megerősítette korábbi előrejelzését, miszerint 2016-ban 1 százalékkal gyarapodhat az ukrán GDP. A pénzintézet ily módon kevésbé optimista az ukrajnai gazdaságnövekedés újraindulását illetően, mint a kijevi kormányzat, amely legalább kétszázalékos növekedéssel számol idén. A kétszázalékos GDP-növekedést a Világbanknál legkorábban 2017-ben tartják lehetségesnek.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy Ukrajnában az infláció 2016 januárjában 0,9 százalék volt a 2015. decemberi 0,7 százalék után.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)