A Kárpátaljai Megyei Tanács az ukrán állam vezetőinek címzett felhívása

2016. április 7., 13:51 , 796. szám

Nagy visszhangot váltott ki megyeszerte, hogy az ukrán állam vezetőinek címzett felhívást fogadott el keddi ülésén a Kárpátaljai Megyei Tanács, amelyben szélesebb körű önigazgatást sürget. Az érdeklődésre való tekintettel az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a dokumentumot, amelynek szövege a megye önkormányzatának hivatalos weboldalán található meg.

 

„P. O. Porosenkónak, Ukrajna elnökének
V. B. Hrojszmannak, Ukrajna Legfelső Tanácsa elnökének
A. P. Jacenyuknak, Ukrajna miniszterelnökének

 

Felhívás

A jelenkori ukrán állam fennállásának 25. esztendejében az államberendezkedés kialakításával és megfelelő normatív szabályozásával összefüggő kérdések változatlanul élesen merülnek fel.

Vonatkozik ez egyebek mellett az 1991. december 1-jei kárpátaljai megyei referendum eredményeire is, amelyen Kárpátalja megye 546 450 választója, avagy 78,6% igent mondott Ukrajna Kárpátalja megyéjének különleges önkormányzati területté nyilvánítására a független Ukrajna részét képező szubjektumként. A Kárpátaljai Megyei Tanács határozatával még 1992. január 24-én Ukrajna Legfelső Tanácsának címzett beadványt hagyott jóvá és fogadott el Ukrajna Alkotmányának módosításáról és kiegészítéséről, melyben jogalkotási kezdeményezéssel fordul Ukrajna Legfelső Tanácsához Ukrajna Alkotmányának módosítása és kiegészítése tárgyában.

Ma a vidék közvéleménye változatlanul azt reméli, hogy olyan minőségi, mélyreható és átfogó módosítások történnek Ukrajna Alaptörvényében és egyéb jogszabályaiban, amelyek elősegítik az Ukrajna hatályos Alkotmányában rögzített, többek között egy független, demokratikus, jóléti és jogállam kiépítésével és megszilárdításával összefüggő cél elérését.

Az Ukrajna – 2020 fenntartható fejlődési stratégia, melyet Ukrajna Elnökének 5. számú, 2015. január 12-i rendelete hagyott jóvá, alkotmányreform megvalósítását irányozza elő, többek között a decentralizáció terén is. Amint a Stratégia fogalmaz, a politika célja a decentralizáció szférájában a központosított államigazgatási modelltől való eltávolodás, a helyi önigazgatás életképességének biztosítása és a kormányzat hatékony területi szervezeti rendszerének kiépítése Ukrajnában, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája rendelkezéseinek, a helyi önigazgatás szubszidiaritására, általánosságára és pénzügyi fenntarthatóságára vonatkozó elvek teljes körű megvalósítása.

Az ország vezetése által meghirdetett cél, a teljes értékű és önfenntartó helyi önigazgatás létrehozása helyett valójában fordított folyamatok mennek végbe, így a nagy adófizetők adminisztrálása, a természeti kincsek kiaknázása, az erdő- és vízgazdálkodás, az olyan monopóliumok irányításának központosítása terén, mint a vasúti és postai összeköttetés stb.

A jelzettekre való tekintettel a Kárpátaljai Megyei Tanács kéri Ukrajna Alkotmányának és Ukrajna törvényeinek haladéktalan módosítását a központosított államigazgatási modelltől való eltávolodás, a helyi önigazgatás életképességének és kiterjedt hatásköreinek biztosítása, az államigazgatás hatékony ukrajnai területi szervezeti rendszerének kiépítése, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája rendelkezéseinek, a helyi önigazgatás szubszidiaritására, általános voltára és pénzügyi fenntarthatóságára vonatkozó elvek teljes körű megvalósítása céljából.

A beadvány a VII. összehívású megyei tanács
harmadik ülésszakánakelső ülésén lett elfogadva
A VII. összehívású Kárpátaljai Megyei Tanács képviselői”

 

Az MTI szerdai tudósítása szerint a felhívás nagy visszhangot váltott ki mind az ukrán, mind az orosz médiában, jóllehet hasonló követeléseket megfogalmazó dokumentumokat korábban a Zaporizzsja, Kijev és Lemberg megyei önkormányzatok is elfogadtak.

A Zakarpattya Online azt írja, a megyei tanács honlapján szerdán már az egy nappal korábban elfogadott szöveg szerkesztett, visszafogottabb hangvételű változata jelent meg, amely nem követeli az 1992-es megyei tanácsi beadványban foglaltak érvényesítését. A portál idézte Jaroszlav Halaszt, Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó sajtószóvivőjét, aki újságíróknak azt mondta, félreértés történhetett. Szerinte a képviselők többsége nem olvasta a dokumentumot, ráadásul a testület egy csomag részeként szavazott arról. A képviselők abban a tudatban voltak, hogy mindössze az önkormányzatoknak követelnek több jogot, fogalmuk sem volt arról, hogy az 1991-es népszavazásról is említés történik a szövegben – tette hozzá Halasz.

Érdeklődésünkre a megyei önkormányzatnál elmondták, az ülésen résztvevő valamennyi képviselő még a tanácskozás kezdete előtt kézhez kapta a felhívás tervezetét, méghozzá azt a szöveget, amely később a tanács hivatalos weboldalán is megjelent az elfogadott határozatok között, és amelyet most a Kárpátalja Online szintén közöl.

(zakarpat-rada.gov.ua/MTI/zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)