Magyarország elkötelezett Ukrajna európai közeledése mellett

2016. április 8., 08:24

Csalódást keltő a hollandiai népszavazás eredménye az ukrán társulási szerződés ügyében, ugyanakkor Magyarország elkötelezett Ukrajna európai közeledése mellett – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-nek Hágából telefonon nyilatkozva.

„Csalódást keltő ez a döntés, de nem hagyható figyelmen kívül” – fogalmazott az Európai Unió külügyi és védelmi bizottsági elnökeinek tanácskozásán részt vevő politikus.

Elmondta, hogy a szerdai népszavazással kapcsolatban kérdést intézet Bert Koenders holland külügyminiszterhez, amelyben kifejtette, hogy csalódást keltő döntés született azzal, hogy a hollandok elutasították Ukrajna társulási megállapodásának jóváhagyását.

Kiemelte, hogy a megállapodás ideiglenes alkalmazása januárban elkezdődött. Tehát a holland döntés nem befolyásolja a társulási szerződés alkalmazását, ha az elkövetkező időszakban sikerül megfelelő politikai megoldást találni a helyzetre – mondta.

Emellett hangsúlyozta, hogy Ukrajna európai közeledése olyan célkitűzés, amelyet az ukránok a vérükkel fizettek és fizetnek meg ma is.

„Magyarország elkötelezett a folyamat támogatása mellett” – húzta alá. Hozzátette: a kárpátaljai magyarok érdeke is, hogy Ukrajna európai közeledése folytatódjon.

Olyan megoldásra van szükség, amely egyszerre elégíti ki az uniós, a holland és az ukrán érdekeket is. Van ilyen megoldás, de folyamatos és intenzív egyeztetéseket kell folytatni azért, hogy a társulási megállapodás jóváhagyása összeurópai szinten megtörténjen és folytatódhasson Ukrajna európai közeledésének folyamata – emelte ki.

„Ha van elkötelezettség amellett, hogy ne szolgáltassuk ki Ukrajnát Oroszország kénye-kedvének, és hogy ne kapjon Európa részéről is pofont, akkor megoldást fogunk találni az előállt helyzetre” – fogalmazott.

Elmondta még, hogy az európai biztonságpolitika teljes áttekintése mellett a csütörtökön záruló kétnapos tanácskozáson kiemelt helyen szerepel az új európai globális stratégia megvitatása is, amely a nemrégiben kialakult biztonsági helyzetére kíván megoldást találni.

A javaslatot júniusban terjesztik elfogadásra az Európai Tanács elé – tájékoztatott Németh Zsolt.

Hollandiában szerdán nem ügydöntő népszavazást tartottak az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződésről. A megállapodást a szavazók 61,1 százaléka elutasította, 38,9 százalékuk támogatta. A szavazásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé, így a referendum érvényesnek számít. Mark Rutte holland miniszterelnök szerda este – még a végleges eredmények ismertté válása előtt – kijelentette, kormánya nem hagyja figyelmen kívül, ha érvényes referendumon győznek a nem szavazatok.

(MTI/Kárpátalja)