Szabó Lőrinc: Isten

2016. április 27., 08:42 , 798. szám

Sokszor tűnődtem: vajon hiszi pap

bátyám Istent? S hogy hiszi? Ami csak

volt, érv, pro s kontra, mind előkerült;

sőt, bármi jött szóba, ha sikerült

újat találnom, néha, valami

új szempontot, ő csak örült neki,

s nem háborgott, de maga segített

táplálni fürkész ösztöneimet.

„Fiam”, mondta, „bármennyire igaz

az Úr igaza, mi mindig csak az

ember agyával elemezzük, és

jogunk és tisztünk a kételkedés.

Szűrj mindent, vizsgálj! Csak gyarapodik,

ha maga termi próbaköveit

a hit s az ész; minekünk nyereség,

ami másnak szégyen és vereség.

Mások: érdek; légy te: érdektelen;

s az út végén találkozol velem!”

 

Szabó Lőrinc Tücsökzene című híres kötetéből való az itt olvasható költemény. Az Isten a Tücsökzene 184-es sorszámmal ellátott darabja, és a Debrecen. Érlelő diákévek című negyedik fejezet fontos költeménye. Ilyen előzetes ismeretekkel olvassuk e verset, és úgy, mint egy diáknak szóló fontos eligazítást, mely történetesen a papi hivatást betöltő báty szájából hangzik el.

Az egyik legnehezebb kér­dést feszegeti ez a rövid költemény. Hogy miként kell hinnünk Istent, pontosabban, hogy miként vélekedik saját hitéről – egy pap.

A versbeli személy ezzel a gyötrő gonddal fordul bátyjához, aki nagyon érdekes válasszal szolgál. Egyáltalán nem hurrogja le a kérdezőt. Nem is botránkozik meg, hogy miféle bűnös kételyek terelték őt ebbe az irányba, hanem „örül” a kérdéseknek. Sőt „táplálja” is az öcs „fürkész ösztönét”. Azt mondja, hogy emberként „jogunk és tisztünk a kételkedés”.

Ez a pap nem helyezi szembe egymással a hit és az ész természetét. Azt mondja, hogy mindkettő csak „gyarapodik, ha maga termi próbaköveit”. Ez tiszta és érthető beszéd. Viszont a vers záró soraiba rejtett gondolat megragadása már erőfeszítést igényel. Tudniillik a költemény utolsó szakaszában így tolmácsolja bátyja szavait a kérdező személy: „… minekünk nyereség, ami másnak szégyen és vereség. Mások: érdek; légy te: érdektelen; s az út végén találkozol velem!”…

Penckófer János