Szolidaritás Kárpátaljával

Kárpátalján tartotta idei első ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia

2016. április 27., 09:28 , 798. szám

Az 1999 novemberében létrejött Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma. Tagjai közé tartoznak a legnagyobb magyarországi és határon túli ifjúsági szervezetek, célja a világ magyar fiataljainak összefogása, érdekeik érvényesítése. A MIK 2010 után ismét Kárpátalján tartotta idei első konferenciáját.

A 2016. április 22–24. között az ungvári járási Antalócon, a Bagolyvár üdülőben megtartott fórum résztvevőit aktuális kérdésekről tájékoztatta Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának képviselője, valamint Buhajla József ungvári magyar főkonzul, dr. Kota György kormánybiztosi koordinátor, a Magyar–Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója és Virág András, a Magyar Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője.

A konferencia résztvevőit házigazdaként Rigó István, a MIK Kárpátaljai Régiójának elnöke valamint az ernyőszervezetbe 2011-ben felvételt nyert Momentum Doctorandus elnöke, Kovály Katalin köszöntötte. A MIK Kárpátaljai Régiójának a Kárpátaljáról származó, doktori képzésben részt vevő fiatalokat összefogó és képviselő szervezet mellett tagja még a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület és a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége.

Dr. Brenzovics László nagyon fontosnak nevezte, hogy Kárpátalján szervezte meg idei szakmai fórumát a Magyar Ifjúsági Konferencia, ezzel is erőt adva a kárpátaljai magyar fiatalságnak, bizonyítva azt a szolidaritást és nemzeti összetartozást, amelyre mindannyiunknak szükségünk van. „A jelenlegi helyzetben nagyon fontos, hogy az ifjúság Kárpátalján maradjon és próbáljon itthon jövőt teremteni magának – fogalmazott a KMKSZ elnöke. Majd hozzáfűzte: – Márpedig szerintem van jövőnk, mert általában mindenfajta válság előbb-utóbb véget ér. Igaz, nem mindegy, hogy egy közösség hogyan tud egy válságból kijönni. Azt hiszem, a kárpátaljai magyarság már bizonyította, hogy mindenfajta nehéz körülmények ellenére is meg tud maradni. Most pedig próbál olyan terveket szőni, amelyek biztosíthatják, hogy ez a közösség ebből a rendkívül válságos helyzetből jól jöjjön ki.”

Buhajla József ungvári főkonzul hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden olyan támogatást igyekszik a kárpátaljai magyaroknak biztosítani, amely a szülőföldön megmaradást, boldogulást segíti. Beszélt a tervezett gazdaságélénkítő csomagról, amely újabb lehetőségeket nyit a kárpátaljai magyar vállalkozók számára.

Dr. Virág András a Magyar Országgyűlés elnökének és a Magyar Cserkészszövetség vezetésének nevében is köszöntötte a konferencia résztvevőit, hangsúlyozva a kapcsolati háló fontosságát, amely hosszú időre megtarthatja a magyar nemzetet.

Schanda Tamás helyettes államtitkár részletesen tájékoztatta a konferencia résztvevőit a magyar kormány által az ifjúságügy területén az elmúlt időszakban elvégzett munkáról. Beszélt az ifjúsági közösségek számára rendelkezésre álló forrásokról, hisz a magyar kormány különböző eszközökkel támogatja a fiatalok közösséggé válását, illetve a meglévő ifjúsági szervezetek megerősítését. Kiemelte a Gyermek- és Ifjúsági Alap Alkoss te is közösséget pályázati felhívását, az egymilliárd forintos keretösszeggel meghirdetett ifjúsági programok támogatásáról, valamint beszélt a Nemzeti Együttműködési Alap és a Bethlen Gábor Alap forrásairól és a Kőrösi Csoma Sándor-programról és a Petőfi Sándor-programról is.

Szórád Gábor, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke az előző konferencia óta eltelt időszakról tartott előadásában bemutatta, hogy az 1999 óta létező ernyőszervezet az állandó megújulásról tett tanúbizonyságot. Ezért döntöttek amellett, hogy jogi személyiséget kell biztosítani a Magyar Ifjúsági Konferencia számára. A jogi átalakulási folyamat után a szervezet még erőteljesebben tudja stratégiai célját megvalósítani, és így a magyar ifjúságot bevonni az össznemzeti ifjúságpolitika alakításába. Elmondta, további célkitűzésként szerepel a hazai és külhoni ifjúsági szervezetek közötti párbeszéd és szakmai fejlesztő találkozások koordinálása, határon átnyúló programok és rendezvények elősegítése. Kiemelte, hogy több olyan program elindításán is dolgoznak, mint például a Magyar Ifjúság Fővárosa pályázat bevezetésének alapgondolata, amely a fiatalokon keresztül a régiók legjelentősebb településeit ösztönözné a fejlődésre, az új lehetőségek felfedezésére és kiaknázására. Szórád beszélt ezen túl a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal (NIT) való szorosabb együttműködés lehetőségéről is.

A hétvége folyamán a konferencia anyaországi és határon túli régióinak vezetői, az anyaországi és a külhoni ifjúsági szervezetek képviselői szintén beszámoltak az elmúlt időszak legfontosabb ifjúsági- és nemzetpolitikai jelentőségű eseményeiről, a tagszervezetek aktivitásáról. Kiderült, hogy számos program és kezdeményezés érkezik a fiatalok részéről. A megvalósult programok közül nagy érdeklődést váltott ki az erdélyi régióban jelenleg is futó Rólad Szól párbeszédsorozat, amely az Új Nemzedék Központ programjának alapjaira épül.

A kárpátaljai tagszervezetek közül Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke számolt be a Most tudsz. Segíts! – Együtt Kárpátaljáért programról.

Az Amerikai Egyesült Államokban élő Szórád Gábor az általa vezetett ernyőszervezet kapcsán tudósítónknak elmondta, hogy a MIK tíz régiója Csángóföldtől egészen az amerikai kontinensig minden nagyobb magyar ifjúsági szervezetet képvisel. Antalócon Csángóföld és Horvátország kivételével összesen nyolc régió képviselteti magát. Elmondta, hogy szerinte Kárpátalja van az összes magyarok által lakott határon túli régió közül a legrosszabb helyzetben, emiatt tartották fontosnak, hogy a magyar ifjúsági szervezetek is megjelenjenek vidékünkön, kifejezve együttérzésüket a kárpátaljai tagszervezeteikkel. A mostani kárpátaljai konferencián pedig igyekeznek eltervezni a következő félév munkáját, valamint egyeztetnek az interrégiósan megvalósítható elképzelésekről.

A konferencia résztvevői a program szakmai részének befejezéseként zárónyilatkozatot fogadtak el, melyet a résztvevők egyhangúlag támogattak.

A konferencia nyolc országból érkezett résztvevői az ifjúságpolitikai programokon túl megismerkedtek a vidék és Ungvár nevezetességeivel is.

Badó Zsolt