Kárpátaljáról – röviden

2016. május 4., 10:36 , 799. szám

Ketten kizuhantak a negyedik emeletről

Kizuhant a negyedik emeleti lakás erkélyéről egy nő és egy hároméves gyermek hétfőre virradóra a beregszászi járási Bátyúban – jelentette a Zakarpatta Online a megyei rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatása alapján.

A 25 éves Szerhijt és anya nélkül nevelkedő gyermekét az ortodox húsvét ünnepén felkereste 43 éves szomszédasszonyuk. Néhány pohárka szeszesital elfogyasztása után a házigazda és vendége kimentek az erkélyre rágyújtani. Az ittas nő váratlanul megbotlott, elvesztette egyensúlyát és ölében a gyermekkel kizuhant a balkonról.

Szerencsére az esetnek nem lettek súlyos következményei. A kisfiú megakadt valamiben, s egy harmadik emeleti erkélyre esett, a nő zuhanása pedig a földön ért véget. Az esés következtében a gyereknek zúzódás keletkezett a kezén, a szomszédasszonynak a lába sérült meg. A nő lemondott az orvosi ellátásról, míg a kisfiút kivizsgálásra beszállították a beregszászi kórház felvételi osztályára.

Ittas vezetők és józan balesetek

Az ortodox húsvét vasárnapján a nemzeti rendőrség járőrei 15 ittas vezetőt állítottak meg Ungváron és Munkácson – jelentette a mukachevo.net.

A nemzeti rendőrség tájékoztatása szerint 11 gépkocsivezető Ungváron került kézre, négy pedig Munkácson.

Az ünnepek talán legsúlyosabb balesetét mégsem az italozók okozták. A nemzeti rendőrséget vasárnap délután néhány perccel három óra után értesítették arról, hogy a nagyszőlősi járási Tekeháza (Tekovo) és Tiszaszászfalu (Szaszovo) közötti országúton a magyar rendszámú Audi A 4-es személygépkocsi 21 éves nagyszőlősi járási vezetője nem tartotta be a követési távolságot, s nekihajtott az előtte haladó VAZ 2104 típusú személygépkocsinak, amelynek volánja mögött egy 40 éves nagyszőlősi járási nagycsongovai (Borzsavszke) férfi ült.

Az ütközés következtében a vétlen járműben utazó 65 éves asszony agyrázkódást szenvedett, s beszállították a nagyszőlősi járási kórház traumatológiai osztályára. Különböző súlyosságú zúzódásokkal szállították kórházba az ugyancsak az autóban utazó 12, illetve 15 éves gyerekeket, a VAZ sofőrjét, valamint az ütközéstől a feje tetejére állt Audi 23 éves utasát is. A balesetet okozó gépkocsivezető nem sérült meg. A vizsgálat kimutatta, hogy egyik járművezető sem fogyasztott alkoholt.

Beregszászi szálláshelyet is kitüntetett a Revizor

Az elmúlt hét egyik meghatározó kárpátaljai eseménye volt a híresen hírhedt országos oknyomozó tévéműsor, a Revizor stábjának kárpátaljai látogatása – derül ki a Mukachevo.net és a Beregovo.Today híradásaiból.

A vendéglátó egységeket, mindenekelőtt szállókat és éttermeket „rettegésben tartó” műsor stábja élén Vagyim Abramovval és Anna Zsizsával Ungváron, Beregszászban és Huszton forgatott. A kijevi vendégek két éjszakát a beregszászi Lambert családi birtokon töltöttek, mely végül egyike lett annak a két kárpátaljai intézménynek, amely kiérdemelte a műsor ajánlását, azaz kiakaszthatja a Revizor emblémáját.

A stáb egyébként a Vérke-parti városban felkereste az Arany Páva éttermet, valamint a Zakarpattya Sportkomplexum termálvizes úszómedencéjét is.

A másik elismerésre méltónak talált kárpátaljai intézménynek egyébként az ungvári Varosh étterem bizonyult.

Égett egy lakóház Beregszászban

Május 1-jén kijevi idő szerint 7 óra 45 perckor értesítették a mentőszolgálatot a beregszászi Muzsalyi utcai lakóházban keletkezett tűzről – jelentette a Zakarpattya Online.

Az esethez riasztották a 12. számú állami tűzoltó- és mentőalakulat ügyeletes egységét. Az épületben olyan sűrű volt a füst, hogy a tűzoltók csak légzőkészülékkel tudtak dolgozni odabent. Az oltás során a ház egyik szobájában bukkantak rá a 61 éves tulajdonos élettelen testére.

A tüzet percek alatt sikerült eloltani. A lángok csupán a bútorzat és a használati tárgyak egy részét rongálták meg. A keletkezett kár mértékének és a tűz okának megállapítása folyamatban van – közölték a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata kárpátaljai megyei főosztályánál.

Összeállította: ntk