Kényszerkezelés vagy gondnokság?

2016. május 4., 09:01 , 799. szám

„Unokatestvérem hosszú évek óta lelki beteg. Előbb II., később III. kategóriás rokkanttá nyilvánították. Nemrég olyan súlyos lett az állapota, hogy beutalták a kórházba. Úgy hallottuk, a kórházban jobban lett, már nem agresszív, talán haza is engedik. Csakhogy szerintünk ez a szegény ember veszélyes a környezetére, a családjára. Néhány éve például minden előzmény nélkül felgyújtotta a családi házunkat, nekem kellett újjáépítenem. Szeretném elhelyezni valamilyen internátusban, ahol vigyáznak rá, de azt mondták, ezt a beteg hozzájárulása nélkül csak a gondnoka jogosult megtenni. Lehetek az unokatestvérem gondnoka?”

– Van rá mód, hogy az unokatestvére gondnokává váljék, de a gyámság vagy gondnokság alá helyezésnek igen szigorú szabályai vannak. Ukrajna Polgári Törvénykönyve 58. cikkelye értelmében a 14. életévüket betöltött személyek felett csak abban az esetben rendelhető el gondnokság, ha cselekvőképtelennek nyilvánította őket a bíróság. Vagyis mindenekelőtt keresetet kell benyújtania a bíróságon, kérve az unokatestvére cselekvőképtelenségének kimondását. Készüljön fel rá, hogy a bíróság az unokatestvérét kezelő orvosok szakvéleményét figyelembe véve fogja meghozni döntését, sőt szükség esetén újabb orvosi szakértői véleményt is elrendelhet. Az orvosi szakértői vélemény elrendelését egyébként az unokatestvére, illetve az ügyvédje is kérheti majd a bírósági eljárás során. Miután bonyolult, „munkaigényes” és hosszadalmas folyamatról van szó, azt tanácsolom, hogy első lépésként fogadjon ügyvédet.

Amennyiben a bíróság cselekvőképtelennek nyilvánítja unokatestvérét, gondnokot rendel ki mellé, rendszerint a gyámhatóság előterjesztésére és jóváhagyásával. A gondnokot általában a cselekvőképtelen személy hozzátartozóinak köréből választják ki, ám a folyamat nem automatikus. Vagyis, ha az unokatestvére gondnoka akar lenni, ezt önnek kell kérvényeznie, s fel kell készülnie rá, hogy a gyámhatóság életkörülményeit, egészségi állapotát stb. is vizsgálni fogja, mielőtt megteszi ajánlását a bíróságon.

Nem biztos azonban, hogy problémájára a gondnokság alá helyezés az egyetlen megoldás. Ukrajna törvénye A pszichiátriai segítségnyújtásról 14. cikkelye kimondja, hogy a pszichiátriai rendellenességektől szenvedő személy, az ő vagy törvényes képviselőjének beleegyezése nélkül is beutalható pszichiátriai intézményben történő kényszerkezelésre, amennyiben kivizsgálása és kezelése csak kórházi körülmények között lehetséges, illetve amennyiben olyan súlyos személyiségzavarokat állapítanak meg nála, amelyek következtében veszélyt jelent magára, esetleg környezetére, vagy nem képes önállóan gondoskodni alapvető szükségleteiről.

Ugyanezen törvény 11. cikkelyének 8. pontja értelmében a polgár vagy törvényes képviselője hozzájárulásának hiányában a beteg kivizsgálását írásban kell kérvényezni, feltüntetve azokat az érveket, amelyek a kérvényező szerint indokolják a pszichiátriai vizsgálatot. Tehát szükség esetén ön is kezdeményezheti, hogy unokatestvérét vizsgálják ki, s rendeljék el a kényszerkezelését. Célszerű mellékelni a kérvényhez minden olyan tanúvallomást, egyéb dokumentumot, amely alátámasztja a betegség tényét, illetve bizonyítja, hogy a beteg veszélyes a környezetére.

Ilyenkor az illetékes egészségügyi intézmény pszichiáter szakorvosaiból álló bizottságnak meg kell vizsgálnia a beteget, s dönteniük kell arról, hogy célszerűnek tartják-e a kórházi elhelyezését. Amennyiben nem mondják ki a kórházi elhelyezés célszerűségét, és az adott egyén sem kíván önként az intézményben maradni, azonnal el kell őt bocsátani a kórházból. Ha viszont a bizottság célszerűnek látja a kórházi kezelést, a személyt befogadó intézmény képviselője 24 órán belül kérvényezi a helyileg illetékes bíróságnál a kórházi kényszerelhelyezést a 14. cikkely alapján.

A kényszerkezelés megszüntetéséről az orvosok, illetve az illetékes orvosi bizottság abban az esetben dönt, ha úgy ítélik meg, hogy a páciens egészségi állapota ezt megengedi, azaz már nem jelent veszélyt a környezetére.

hk