Zenei kavalkád Bartók Béla emlékére

2016. május 11., 10:58 , 800. szám

A magyar zenetörténet egyik legkiemelkedőbb alakja, Bartók Béla tiszteletére és első nyilvános fellépésének évfordulója emlékére adtak koncertet május 7-én a Nagyszőlősi Kultúrházban vidékünk zenei tehetségei.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezete és Nagyszőlősi Alapszervezete idén tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Májusi Zenei Napokat. Az esemény keretében minden esztendőben névadójukra emlékeznek a Nagyszőlősi Bartók Béla Gyermek Művészeti Iskola tanárai és növendékei egy komolyzenei hangverseny keretében.

A Nagyszőlősi Kultúrház koncerttermében Kudron Zoltán, a KMKSZ Nagyszőlősi Alapszervezetének elnöke köszöntötte az érdeklődőket, hangsúlyozva s emlékeztetve, hogy „nemzetünk korszakalkotó komponistája” Nagyszőlősön lépett fel először zongoristaként az akkori vármegyeháza nagytermében, mely épület ma a magyar iskolának ad otthont. Emlékeztetett továbbá, hogy a kis Bartók Béla 11 évesen történt első fellépése, melyen Beethoven egy művén kívül saját, A Duna folyása című darabját is előadta, nagy sikert hozott. A hallgatóság soraiban helyet foglaló tanfel­ügyelőnek annyira megtetszett a fiú játéka, hogy egy év szabadságot adott a pedagógus édesanyának, hogy fiát elvigye taníttatni. Végzetes mulasztásnak tartotta volna ugyanis, ha e kitűnő képességű fiú tehetségét nem a legkitűnőbb tanárok fejlesztenék tovább. Így kezdődött el e sok-sok munkával járó, sikerekkel és kudarcokkal egyaránt teletűzdelt, ám folyamatosan felfelé ívelő pálya.

Az emlékkoncert zenei kavalkádjáról vidékünk ifjú és már sokéves zenészi múlttal rendelkező tehetségei gondoskodtak. Felléptek a Bartók Béláról elnevezett kárpátaljai komolyzenei tehetségkutató verseny győztesei és helyezettjei, Egresi Alex (Nevetlenfalui Művészeti Iskola), Dorckij Veronika (Nagyszőlősi Gyermek Művészeti Iskola), Csetneki Ferenc (Nevetlenfalui Művészeti Iskola), Fizer Kamilla (Nagyszőlősi Gyermek Művészeti Iskola) és Paládi Máté (Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola). A fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Nagyszőlősi Bartók Béla Gyermek Művészeti Iskola tanárainak együttese előadásában Viktor Maruska igazgató, karmester vezénylésével olyan zeneművek hangzottak el, mint Karl Jenkins Palladiója, Peter Martin Vivaldianája, Miroszláv Szkorik Melodyája. Az együttes repertoárjában több Bartók Béla-mű is szerepel. Ezek közül a Folk trilógiának és a Román népi táncoknak is örülhetett a közönség. A zeneműveket és alkotóikat Szarvadi Natália, a művészeti iskola igazgatóhelyettese mutatta be a közönségnek.

„Erősen hiszem és vallom, hogy minden igaz művészet a külvilágból magunkba szedett impressziók – az „élmények” hatása alatt nyilvánul meg. (...) Nem tudok másképpen művészeti termékeket elképzelni, mint alkotója határtalan lelkesedésének, elkeseredésének, bánatának, dühének, bosszújának, torzító gúnyjának, sarcasmusának megnyilatkozását.” (Bartók Béla)

Espán Margaréta