Az Úr építi a házat

Görögkatolikus templomszentelés Kisbégányban

2016. május 18., 10:41 , 801. szám

A Szentlélek eljövetelének ünnepén, pünkösdvasárnapon, püspöki szentliturgia keretében szentelték fel a Kisbégányi Görögkatolikus Egyházközség újonnan épített templomát.

A helyi görögkatolikus közösség 2007-től a Kisbégányi Középiskola épületében tartotta szertartásait Marosi István parochus vezetésével, aki folytatta Szabó Konstantin és Orosz István atyák megkezdett szervezőmunkáját. Az egyházközség templomát 2013-ban, a templomtornyot pedig 2014-ben kezdték el építeni. Az építési munka elkezdése leginkább a kisbégányi születésű, jelenleg a krími területen élő vállalkozónak, Hlobinec (Hleba) Mártának volt köszönhető, aki úgy érezte, szülőfalujának tartozik azzal, hogy Isten házának kialakítását elősegítse. Az ő felajánlását egészítette ki a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága, a Keleti Partnerség program, továbbá számos magánszemély, vállalkozó és testvéregyházközség.

Az egyházközség és a kárpátaljai görögkatolikusság számára egyaránt fontos esemény a templombelső és az oltár megszentelésével vette kezdetét. Az oltárt – Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke és az egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének áldozópapjai részvételével – borral, vízzel és rózsavízzel szentelték meg, végül pedig műróval (szentség-kiszolgáltatáshoz használt különleges olajjal) kenték meg. A műró a Szentlélek adományát jelképezi. Majd körmenet következett, két, egyazon irányba, majd pedig egy, az ellentétes irányba haladó kör megtételével. A püspök atya elmondása szerint a körmenet az élet menetét jelképezi, az ellentétes irányba megtett kör pedig azt, hogy a keresztényeknek mindig készen kell lenniük arra, hogy szembemenjenek a világ árjával. Végezetül a templom ajtaja került megszentelésre. Az ajtó ugyanis Jézus Krisztus szimbóluma, az ő szavaival élve, „a juhok ajtaja”, amely ajtón keresztül a juhok és a pásztor is közlekedik.

A szentelést ünnepi szentliturgia követte. Milan püspök prédikációjában az egyetértésről és az egymás iránti tiszteletről szólt. Emlékeztetett: Jézus azt mondta tanítványainak, arról ismerik majd fel őket az emberek, hogy szeretettel viseltetnek egymás iránt. Sok mindent meg lehet tanulni az életben, de a hitet, a szeretetet és a reményt nem. Ezek Isten ajándékai azoknak, akikben nyílt és alázatos szív dobog. Ezt a templomot pedig azért építették, hogy nyílt szívvel forduljanak benne Isten felé a hívek. A templom névadója, védőszentje Tamás apostol. Róla sokszor azt mondják, hogy hitetlen volt, de valójában inkább „nem könnyen hívő” embernek kellene nevezni. Tamás a Szentírás tanúsága szerint feltételeket akart szabni hitének, de ez csupán annak a lelkiállapotnak a tükröződése, amely Jézus halála után az apostolok közt uralkodott. A pünkösdvasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus azt mondja, hogy aki szomjúhozik, az menjen hozzá, igyék, s az élő víz patakjai folynak majd belőle. A lélekről beszélt ekkor. Keresztre feszítésekor pedig szenvedéseivel, mintegy adóslevélként, bűneinket is a keresztre feszítette, s ebben mutatkozik meg a Mennyei Atya szeretete. Amikor a feltámadását követő ötvenedik napon a Szentlélek leszállt az apostolokra, akkor tanúvá váltak. A mai világnak pedig leginkább olyanokra van szüksége, akik tanúskodnak a feltámadt Jézusról.

Marosi István parochus Dávid király szavaira emlékeztette az ünneplőket, miszerint „Tiéd, Uram, minden, és mi csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk.” (1Krón29,14) A templomépítés megerősít bennünket, hogy sok mindenhez kapunk lehetőséget az Istentől, ismerjük fel és éljünk azokkal!

Erdei Péter, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja az eseményen mondott köszöntőjében hangsúlyozta: az, hogy a kisbégányi görögkatolikusok templomot építettek, azt mutatja, hogy itt, szülőföldjükön akarnak megmaradni. Kőrösi Sándor kisbégányi református lelkész minden közösség számára példaértékűnek nevezte, hogy mennyire meg akarják tartani a kisbégányi görögkatolikusok vallásukat egy alapvetően más vallású közegben is (a települést ugyanis főként reformátusok lakják). Hánka Dezső, a falu polgármestere örömét fejezte ki az újonnan épült templom elkészültével kapcsolatban, hiszen az is hozzájárul Kisbégány fejlődéséhez. Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke köszöntőjében kiemelte: az ember azért épít templomot, mert ezzel is keresi a kapcsolatot Istennel. A Bibliából pedig tudjuk: ahol ketten-hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott lesz köztük az Úr is.

Espán Rita