Diákok Rákóczi nyomában – kirándulás a történelmi helyszíneken

2016. május 25., 08:23 , 802. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diákjai és tanárai a Határtalanul! program keretében két turnusban háromnapos kiránduláson vehettek részt. A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Az észak-magyarországi és felvidéki helyszíneket érintő kirándulás során összesen 82 diák és 11 tanár utazhatott.

Az utazás elsődleges céljai közé tartozott a Rákóczi-szabadságharchoz szorosan kötődő helyszínek megtekintése, a nagyságos fejedelem élete mérföldköveinek számító települések meglátogatása, ezzel erősítve az ifjúság identitástudatát, történelmi tudását. A kirándulás során a diákok a XX. századi magyar történelem tragikus eseményéhez, a trianoni békediktátum aláírásához kapcsolódó, Sátoraljaújhelyen található, a tragédiának emléket állító Magyar Kálvária emlékműegyütteshez is elzarándokoltak. A program, természetesen, közösségépítő jelleggel is bírt, a diákság tartalmas pihenésben részesült, amely során együtt elmélkedhettek, túrázhattak és nevethettek. Sárospatakon az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Karának diákképviselőivel találkoztak a fiatalok, teaesten és filmnézés keretében ismerkedtek egymással. A felsoroltakon kívül a turisztika szakos hallgatók feladata volt a helyszínek bemutatása, a történelmi háttér ismertetése, így számukra a program egyben gyakorlat is volt.

A kiránduláson a fiatalok és tanáraik megtekinthették a tákosi fakazettás református templomot, a vásárosnaményi Lónyai-Tomcsányi kastélyban található Beregi Múzeumot, Kisvárda és Sárospatak városát, Sátoraljaújhelyet és a Magyar Kálvária emlékműegyüttest, a széphalmi Kazinczy Mauzóleumot és a Magyar Nyelv Múzeuma interaktív tárlatát. A látnivalók között volt még Rákóczi szülőhelye, a borsi kastély, valamint az egri hős várkapitány, Dobó István szülőhelye, Dobóruszka, illetve nagyszámú okirat forráshelyszíne, a leleszi prépostság, majd Nagyszelmenc, a kettészakított falu, Nagykapos az ott található Magyar Közösségi Házzal, Szerencs,Tokaj és a vajai várkastély. Bónuszként a diákok a Nyíregyházi Állatparkba is ellátogathattak.

(karpatalja.ma)