Marosvásárhely főterén állíthatnak szobrot Bethlen Gábor fejedelemnek

2016. május 25., 09:26 , 802. szám

A marosvásárhelyi önkormányzati testület múlt csütörtöki ülésén három tartózkodással megszavazta, hogy Marosvásárhely főterén állítsanak szobrot Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek, aki éppen 400 évvel ezelőtt nyilvánította várossá Marosvásárhelyt – írja pénteki számában a Krónika című napilap.

A testület annak ellenére fogadta el a szobor helyszínére vonatkozó határozatot, hogy korábban Andrei Muresan, a város jegyzője kedvezőtlenül véleményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi politikusainak kezdeményezését. A jegyző arra hivatkozott, hogy a szobrot zöldövezetben akarják elhelyezni, a városi területrendezési terv szerint pedig a zöldövezetek területét nem lehet csökkenteni.

Peti András alpolgármester a lapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy már az év végén állhat a Bethlen Gábor-szobor Marosvásárhely főterén. Ehhez azonban mielőbb ki kell választani a nyertes pályamunkát, és be kell szerezni a szükséges engedélyeket. „Nem tudom elképzelni, hogy hol lehet majd akadályoztatni a szoborállítást” – nyilatkozott az alpolgármester.

A szobor ügyében kölcsönös megegyezés született az önkormányzat román és magyar képviselői között. A magyarok elfogadták, hogy szoborcsoportot állítsanak a vár mellett a Scoala Ardeleana (erdélyi iskola) XVIII. század végi erdélyi román nemzeti kulturális mozgalom vezetőinek, a románok viszont elfogadták a Bethlen Gábor-szobor felállítását.

Az egész alakos Bethlen Gábor-szobor elkészítésére az RMDSZ hirdetett pályázatot, melyre nyolc szobrász küldte be makettjét. A művészekből és műkritikusokból álló szakmai zsűri Deák Árpád nagyváradi szobrászművész Aranykor és Harmath István székelyudvarhelyi szobrászművész Béke jeligés alkotását javasolta továbbgondolásra.

(MTI/Kárpátalja)